Connect with us

Hírek

Cél a minőségi ellátás – egy hónapja működik az új orvosi ügyelet

November 1-től új szolgáltató, az Oro-Med Kft. látja el a sürgősségi orvosi ügyeletet. Mint ismeretes, a változást mindkét oldalról hosszú hónapok panaszáradata előzte meg: a lakosság elégedetlenségének adott hangot az ellátatlan betegek és az olykor alkoholos befolyásoltság alatt lévő orvosok miatt, az orvosok pedig egyes betegek magatartását kifogásolták. Végül az önkormányzat szerződést bontott a korábbi szolgáltatóval és új pályázatot írt ki, majd hosszas, többszöri közbeszerzést követően a kft.-t bízta meg a működtetéssel.

A munkában szakmai tanácsadóként vesz részt Dr. Kallai János szemész-kontaktológus szakorvos. Ahogy mondja, terveik szerint egy minőségi ellátást szeretnének kialakítani helyi háziorvosok és vidéki, elsősorban kórházakban dolgozó szakemberek bevonásával. Számszerűsítve az ügyeletet jelenleg 12-13 orvos, 12 mentőtiszt, 6 asszisztens és 3 gépjárművezető látja el. Tárgyalnak továbbá 3 orvoskollégával, akik várhatóan januárban kezdik meg a munkát. Ez elsődlegesen abból többletfinanszírozásból valósítható meg, amelyet a kistérség biztosít a számukra.

– Az elsődleges finanszírozó továbbra is az OEP, amely törvény alapján, lakosságszámtól függően szabályozza a költségvetésünket – magyarázza Oravecz Pál, ügyvezető igazgató. Emellett a kistérségi társulás települései kiegészítik ezt a keretösszeget, amely azt eredményezi, hogy egy sokkal színvonalasabb ügyeletet tudunk biztosítani a lakosság számára – tette hozzá.

Ezt erősíti az ellátó rendszer átalakítása is, amelynek az alapja egy megyei szinten történő kooperáció.

– Szeretnénk létrehozni egy központi orvosi ügyeletet – nyomatékosítja Dr. Kallai János. Ennek lényege, hogy első lépéseként együttműködési megállapodást kötünk az Országos Mentőszolgálattal és a környező kórházak sürgősségi betegellátó osztályaival. Ez azt eredményezi, hogy a páciensek telefonhívásait egy központi diszpécserszolgálat fogja fogadni. A szakember mérlegeli a problémát és eldönti, hogy a mentőket hívja vagy a beteget az ügyeletre irányítja.

Emellett az önkormányzat kezdeményezésére Kondoroson egy elsősegélynyújtó helyet is létrehoztak, ahol egy szakképzett mentőtiszt vagy diplomás ápoló teljesít szolgálatot. Ez ugyancsak lerövidíti a páciens szakszerű ellátáshoz vezető idejét, amelyet később további háziorvosi vagy kórházi kivizsgálás követhet.

Dr. Kallai János úgy tapasztalta, a lakosok gyakran félreértik vagy rosszul értelmezik a sürgősségi orvosi ügyelet funkcióját. Elsődleges céljuk ugyanis az akut, súlyos panaszok, rosszullétek, esetleg balesetből, sérülésből adódó problémák ellátása és nem azoknak a gyógyszereknek a felírása, amelyet korábban is ismert betegségre szednek. A szemléleten még van mit változtatni, és ebben kérik a lakosság segítségét is.

A tárgyalások egyelőre folyamatban vannak. Az üzemeltető szándékai szerint legkésőbb néhány hónapon belül felállhat az új rendszer, ezzel együtt pedig elkezdődhet egy magasabb szintű, remélhetőleg mindenki megelégedésére működő orvosi ügyelet.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Podani Milán karnyújtásnyira a dobogó csúcsától

Sport

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Házasság Palermóban

Szarvas

Varga Viktor, dr. Dósa Zsuzsa és Csasztvan András (Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia) Varga Viktor, dr. Dósa Zsuzsa és Csasztvan András (Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia)

Kövesd a Szarvast!

Cervinus Teátrum

Fokhagymás-római köményes fasírtgolyó ropi pálcán Fokhagymás-római köményes fasírtgolyó ropi pálcán

Pulykát a piknikkosárba

Gazdaság

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect