in , ,

Dobogós helyen végezett a hazai csapat az első szarvasi jégkorongtornán

Kohut Pál (Kojak) és Rozsán Csongor

December első hétvégéjén rendezték meg az első jégkorongtornát Szarvason a Vidám Szarvas Jégpályán. A résztvevő hat csapat 15 perces mérkőzések során döntötte el a a dobogó sorsát. A legfelső fokra a szarvasi csapattagokat is maguk között tudó, fővárosi White Shark lett. Őket a hazai Szarvasok követték. A harmadik fokra a Vásárhelyi Bikák állhattak fel.

– A sport népszerűsítéséért kezdtük el ezt a tornát. A szarvasiak egy része 2009-ben Budapesten kezdett el játszani, majd a szentesi jégpályán folytattuk. Két éve, mióta a jégpálya megnyitott, játszunk itt, Szarvason – mondta a díjátadó előtt Kohut Pál, akit legtöbben Kojakként ismernek. – A csapattal eljárunk tornákra. Ha jégkorongos berkeken belül meghívnak valahova, akkor azokat érdemes visszahívni. Most éreztük úgy, hogy meg tudunk rendezni egy jégkorongtornát, hogy vendégül láthassuk őket.

Az amatőr megmérettetéseken a negyedik hely volt eddig a legjobb helyezésük, árulta el Kojak. A fejlődésük érzékeltetésének kedvéért elmesélte, hogy 2009-ben, mikor először léptek jégre egy ilyen versenyen, akkor egy amerikaiakból, ill. kanadaiakból álló csapattól 30 gólos különbséggel kaptak ki. Ez a két évvel ezelőtti találkozón már egy gólra olvadt.

A gyerekeknek heti két alkalommal már van jégkorongoktatás, de felnőtt korongozókat is várnak hétfő, szerda és péntek esténként, amikor este 8-tól fél 10-ig az edzéseikre várják azokat, akik érdeklődnek a sport iránt.

A torna végeredménye a következőképp alakult: 1. White Sharks (Budapest); 2. Szarvasok (Szarvas); 3. Vásárhelyi Bikák (Mártély)

Gólkirály: Párkai Dávid (White Shark) 16 gól

Legjobb játékos: Hanzel László (White Shark) 9 gól

Legjobb hazai: Besenczy Zoltán 8 gól

A díjátadón polgármesterünk, Babák Mihály is gratulált a díjazottaknak.

Az akciófotókért köszönet Darida Akának.

Vélemény, hozzászólás?

Csabacsűd is elmozdult a zöld települések irányába

Moszatpáfrány invázió Szarvason