in ,

Körmendi Erzsébet: Sokan könnyekig meghatódnak a csekély ajándékoktól

Körmendi Erzsébet

825 kg tartós élelmiszer gyűlt össze idén, a Máltai Szeretetszolgálat szarvasi karácsonyi akcióján. Ez arányaiban valamelyest kevesebb, mint a tavalyi évben, igaz, a gyűjtés is egy nappal rövidebb volt.

A december 16-a és 20-a között rendezett megmozduláson egy nagy bevásárlókosár szolgált adománygyűjtő helyként, a SPAR üzlet kasszasora mellett. Az akcióban délutánonként a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium önkéntesei is segítkeztek, akik közvetlen a bejárat mellett ácsorogva hívták fel a figyelmet a karitatív lehetőségre.

Ahogyan Körmendi Erzsébet elmondta, a szeretetszolgálat országos szinten évente több mint 100 ezer embernek nyújt segítséget, a helyi csoport pedig mintegy ezer embert igyekszik átsegíteni az nehéz élethelyzeteken, tartós élelmiszer és ruhanemű adomány formájában.

– A legnagyobb igény még mindig az élelmiszerre van – osztja meg az elkeserítő adatot a helyi csoport vezetője. Mi ismerősökön keresztül igyekszünk feltérképezni az idős és nagycsaládos rászorulókat, és gyakran személyesen viszünk el nekik a kisebb élelmiszercsomagokat.

Az akció keretében ezúttal is tartós élelmiszert vártak. Liszt, cukor, olaj, tészta, konzerv és keksz is került bőségesen a kosárba. Az utóbbiból ottjártunkkor épp egy fiatal lány helyezett el egy csomagot, és már nem első ízben.

– Azt szeretném, hogy a gyerekek ne éhezzenek – mondja őszinte tekintettel az adakozó. Már korábban is adtam ruhát, és most egy kis élelmiszert. Nekem elég az, ha látom az örömet az arcukon, ettől már szebb lesz a karácsonyom.

Akárcsak tavaly, idén is volt egy különösen megható pillanata a gyűjtésnek. Egy kislány saját gyerekkosarába válogatta az adományokat, a pénztárnál fizetett, majd egyenesen a gyűjtőhelyre tolta a megvásárolt élelmiszereket. Az édesanya mindvégig vigyázó szemekkel követte gyermekét, aki büszkén adta át a szervezetnek kis rakományát.

Az adományokból a Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportja ezúttal is több mint 100 családnak teszi szebbé a karácsonyát.

Vélemény, hozzászólás?

Szívből csak némán lehet

A nagybetűs tanító