in ,

Mi lesz a fenyőfákkal?

Hagyomány szerint Vízkereszt napján kezdjük meg lebontani a karácsonyfákat és válunk meg tőlük, búcsút intve ezzel az ünnepi hangulatnak is. A várost járva már elvétve egy-két helyen találkozhatunk kuka mellé helyezett, lecsupaszított fákkal, amelyeknek az elszállításról a Szarvasi KOMÉP Városgazdálkodási Nonprofit Kft. gondoskodik.

– A tervek szerint már a héten megkezdődik a szállítás, amely a jövő héten folytatódik – tájékoztatott Pákozdi János ügyvezető igazgató. Ebben az időszakban – a hulladékszállítási napokhoz igazodva – ingyen elvisszük a fenyőfákat, ezt követően csak költségtérítés ellenében.

Hozzátette, ez idő alatt a lakosok rendelkezésére áll az átrakó is, ahol ugyancsak ingyenesen veszik át az ünnep egykori ékességeit.

Arról pontos adattal nem tudott szolgálni, mekkora mennyiségű fával kell ilyenkor számolni, becslések szerint azonban számuk több ezerre tehető. A szám mindenképp jelentős, annak ellenére is, hogy az utóbbi években csökkenő tendencia érzékelhető. Ennek oka meglátása szerint, hogy a lakosok egyre környezettudatosabban gondolkodnak és mind inkább élő vagy kölcsönözhető fenyőt vásárolnak. Ennek ellenére sajnos a mai napig érzékelhető a másik oldal is.

– Mindig vannak olyanok, akik az egyszerűbb megoldást választják és közterületen hagyják a fenyőfát. Kérem őket, hogy ezúttal szervezetten és a környezet rombolása nélkül váljanak meg a fenyőktől, megóvva ezzel a város tisztaságát.

Az utómunkálatok során a fákat feldarabolják és ledarálják, később pedig tüzelőként, ill. mulcsként hasznosítják. Legutóbb ilyen munkálatok történtek a Ciprus-ligetben kialakított játszótéren és a futópályán, az ünnep maradványait pedig várhatóan részlegesen a sportpálya fűtéséhez használják fel.

Vélemény, hozzászólás?

Méhnyakrák – Nem szabad homokba dugni a fejünket

Tűzifa formájában érkezett a segítség