in , ,

Díjazták a sportvezetőket, a sportélet korábbi kiválóságait

Tíz serleget osztottak ki január 6-án, az egykori sportvezetők, sportolók és a sportélethez kötődő személyek munkájának elismeréseként. 1998-at, a helyi sportbizottság megalakulásának évét követően minden év első rendezvényei között kap helyet a program, amely lehetőséget ad a visszatekintésre és az értékelésre is, 2003 óta pedig mindezt díjazással bővítették ki.

Szirony Pál sportszervező átfogó köszöntőjében kitért az országos, sportra irányuló kormányzati intézkedésekre. Ezek között szerepel az öt kiemelt sportág és további tizenhat TAO-ból történő támogatása, sportlétesítmények létesítése és a mindennapos testnevelés bevezetése. Az utóbbi véleménye szerint döntő lökést adhat a sportélet kiszélesítésének, amennyiben kellő sportlétesítmény társul hozzá.

Beszédében rövid áttekintést adott a településen működő huszonkét sportszervezetről. Köztük néhány kizárólag a szabadidő-és tömegsportot célozza meg, de többségük megyei és országos versenyeken is megméretteti magát. A legeredményesebb jelenleg a Kajak-Kanu Vízisport és Szabadidő Klub, amely közel 100 versenyzővel foglalkozik, közülük nyolcan korosztályos válogatott kerettagok voltak.

Kitért továbbá két új, alakuló sportszervezetre is: a Szarvasi Tánccsoport Sportegyesületre és a birkózó szakosztályra, amelyek a jövőben tovább színesíthetik Szarvas város sportpalettáját.

– A település költségvetéséből minden évben jelentős, közel 40 millió Ft-ot fordít az élsportra és a szabadidős sportra – hangsúlyozta Hodálik Pál alpolgármester. Ezek részben a sportegyesületek támogatására, részben pedig a háttérszervezetek finanszírozására irányulnak. Köszönjük szépen, kedves vezetők azt a rengeteg munkát és eredményt, amit az Önök keze alatt lévő sportolók elértek. Köszönjük továbbá azokat a rendezvényeket is, amelyek megszervezésével másokat tudnak településünkre csábítani – zárta gondolatait.

– A díjak célja, hogy ne feledkezzünk meg azokról, akik egykor a sport terén sokat tettek le az asztalra – mutatott rá Szirony Pál.

Az idei huszonnyolc jelöltből a sportbizottság ezúttal tíznek ítélte meg az elismerést: Darida István kézilabdázónak, sportvezetőnek, Hajzer Ildikó dr. kosárlabdázónak, aerobik club elnöknek, Horti György testnevelő tanárnak, labdarúgó edzőnek, Kepenyes György sporttudósítónak, Kovács János labdarúgó edzőnek, Makai János labdarúgónak, utánpótlás edzőnek, Opauszki György kézilabdázónak, Rafai András kézilabda játékosnak, Tihanyi Kornél kosárlabda játékosnak és Tóth Imre labdarúgónak.

Szirony Pál ígérte, a többiekről sem feledkeznek meg, az elkövetkező években ők is sorra kerülnek.

Vélemény, hozzászólás?

Tűzifa formájában érkezett a segítség

Angyali segítség: Minden száz forint egy adag ételt jelent