in ,

Útikalauz nem csak békésszentandrási stopposoknak

Nem Photoshoppal feljavítva, átszerkesztve, hanem minimális utómunkálattal, dokumentarista jelleggel ábrázolja Dr. Paljak János lakóhelyét, Békésszentandrást. De nincs is szükség az eufémizmusra, hiszen a tájat a maga valójában ismerik és szeretik az itt élők, és így őrzik emlékeikben az innen elszármazottak is. A környéken állatorvosként ismert szakember ezúttal új oldaláról mutatkozott be. Ahogy fogalmazott, a munkája mellett az egyetlen hobbiját, a fényképezést tárta a nagyközönség el, saját szemüvegén keresztül.

– A munkámból kifolyólag dokumentarista fotózással kezdtem – idézi fel a fényképezéshez fűződő első élményeit. Később ezt a tudásomat kiszélesítettem, elsősorban táj-és természetfotózással bővítettem. Viccesen azt szoktam mondani, hogy amióta élek, erre a könyvre készülök. Ez így persze nem is teljesen igaz, de az biztos, hogy már legalább húsz éve intenzívebben fényképezek.

Békésszentandrás a Nagy Vizek és a Szőnyeg hazája c. fotókönyv mintegy 150 fotót tartalmaz, amelyet hosszas válogatás előzött meg. Több mint 2 ezer pillanatképből kerül ki az esszencia, amely a helyi természeti, építészeti és kulturális értékeket fogja közre. Mindemellett a felvételek egy kis szegmense a helyi kulturális-és sportélet kiemelkedő alakjait is felvonultatja, ugyancsak nem beállított kép formájában.

A szerkesztésben jelentős szerepet vállalt Lóránt János Demeter Munkácsy-díjas Érdemes művész is. A közreműködésének köszönhetően egyfajta festői szemlélet itatja át az oldalakat, ahol a témák és a hangulatok szoros párhuzamban állnak.

– A könyvnek van egy útikönyv jellege is – ismeri el a szerkesztő. Az emberek ugyanis szeretnek birtokolni. Ennek a vágynak az egyik kifejezőeszköze az is, ha a hozzánk érkező turista fizikálisan is szeretne magával vinni valamit Békésszentandrásról. Ez a kiadvány az emlékek lenyomatává válhat, amelyet fellapozva talán azt is eredményezheti, hogy még többen jönnek a településre.

Dr. Paljak János a kiadással járó jelentős költséget is magára vállalta. Ahogy mondja, célja csupán annyi volt, hogy a fotókönyv minél több emberhez eljusson. Így került pl. az egyik példány egy Békésszentandrásról elszármazott pedagógushoz, akiben gyerekkorának régi, szép emlékeit idézte fel, vagy egy fizikai munkáshoz, aki ragaszkodott egy dedikált példány átvételéhez.

– Ha csak ennyit értem el vele, már azt mondom, megérte – zárja meghatódva gondolatait.

A fotókönyv megvásárolható a községi könyvtárban, jövő héttől pedig elérhető lesz Szarvason is, a Tourinform Irodában.

Vélemény, hozzászólás?

M44 – Kijelölte a kormány a költségvetésből finanszírozott kiemelt közúti beruházásokat

Állateledelt és légfrissítőt akart ellopni, de tetten érték