in ,

A közös nevező: Jézus Krisztus

Cairns-Lengyel Henriett

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldás, békesség! Erős vár a mi Istenünk! – valamennyi helyi keresztény felekezet közös köszöntésével kezdődött január 20-án az igehirdetés, amely a gyülekezetek összetartozását sugallta. Az ökumenikus imahét 2009 óta van jelen a településen, lényege pedig, hogy a keresztény gyülekezetek végigjárják a helyi templomokat, ahol minden alkalommal más-más lelkész, plébános szól a Biblia tanításairól.

– Minden évben van egy fő motívum, amely az ökumenikus hét keretin belül a világ minden gyülekezetén végigvonul – tájékoztat Lázár Zsolt esperes. Ezúttal a brazil ökumenikus gyülekezet kapta meg a választás lehetőségét, akik azt a történetet emelték ki, amikor Jézus találkozik a samáriai asszonnyal. Ezen túlmutatva tehát az a cél, hogy végiggondoljuk, hogyan tudunk a keresztények a világ felé és más felekezetek felé fordulni.

Január 20-án a Szent Klára Katolikus Templom tárta ki kapuit, ahol Cairns-Lengyel Henriett evangélikus lelkész hirdetett igét. Hangsúlyozta, aki egyszer találkozik Jézus Krisztussal, annak örökre megváltozik az élete. Ezt követően egyik feladatának tekinti az örömhír átadását, kortól, nemtől és országhatároktól függetlenül. Ez azonban kevés.

– Beszéljük bármennyit is a felekezetek közötti együttműködéstől, közös imádságról vagy közös alkalmakról, tulajdonképpen mindez nem számít – hangsúlyozta. A beszéd önmagában nem fog bennünket közelebb vinni egymáshoz. Ami közelebb visz bennünket egymáshoz, az nem más, mint hogy éljük is, amiben hiszünk, éljük, amiről beszélünk.

A sorok között helyet foglaltak a helyi felekezetek vezetői és tagjai is. Czerjak Attila – a szarvasi református egyház tagjaiként – rendszeres résztvevője az imahét alkalmainak is, amely egyfajta kitekintést jelent számára.

– Korábban még soha nem hallottam ezt a lelkésznőt beszélni, de ez az alkalom megerősített abban, hogy mindenütt vannak Isten követői. Semmiben sem különbözünk egymástól, közös a nevező, aki nem más, mint Jézus Krisztus – értékelte az elhangzottakat.

Az imahét január 22-én, 17 órakor a Szent Klára Katolikus Templomban folytatódik, 23-án a hívek az Ótemplomi, 24-én pedig Az Újtemplomi Gyülekezeti Házban találkozhatnak. A programsorozat vasárnap az Ótemplomi Gyülekezeti Házban zárul, amelyet megelőzően 11.30-kor ételosztással várják a rászorulókat.

Vélemény, hozzászólás?

Állateledelt és légfrissítőt akart ellopni, de tetten érték

Első kézből: Könyvbemutató és könyvvásár