Postafiók
Január végén, egy szerdai hajnalon nagy izgalommal gyülekezetek tanulóink az iskola Kossuth utcai bejáratánál. A szülőkkel történő utolsó egyeztetések után elindultunk Erdélyországba az Aranyosi sípályák meghódítására.
A résztvevők többsége még nem csatolt sílécet a lábára, így nagy volt az izgalom, hogy kinek fog sikerülni a csúszós talajon, a talpon maradás. Pár óra utazás után ragyogó napsütésben pillantottuk meg a hegyek tetején a hóval borított fenyőket. Készültek a fényképek, mivel az Alföldön egyre ritkábban találkozhatunk ilyen látvánnyal.
Ahogy a tengerszint felett egyre magasabbra értünk folyamatosan fogyott a türelem „mikor érkezünk már végre meg”. A délutánt már a sípályák felfedezésével töltöttük. Mindenkinek meg kellett küzdenie a sícipők és sílécek cipelése után a felcsatolás nehézségeivel is. Eleinte a gyerekek többsége több időt töltött a hóban fekve, mint talpon. A kezdőknek sokat kellett taposniuk, hogy megérezzék, hogyan lehet a léceket kordában tartani, irányítani. A fordulásokkal szinte mindenkinek meggyűlt a baja. A legkisebb sikernek is együtt örültünk, mivel minden új elem megismeréséért keményen meg kellett küzdeni. A gyakorlott síelők közben már sokszor meghódították a csúcsot. A többiek vágyakozva figyelték őket „milyen jó nekik”.
Csütörtökön reggel már „gyakorlott” síelőként kezelte mindenki a felszerelését, egyre kevesebb segítségre volt szükség a felcsatolásához. Bátorságot gyűjtve a felvonózás megismerésére is egyre többen jelentkeztek. Délutánra a már biztonságosan talpon álló és a fordulással is megküzdő tanulók megismerkedhettek az erdei pálya rejtelmeivel, a francia felvonózással. A csúcsról való lecsúszás kemény munkát igényelt diáktól, tanártól, de a pálya aljára érők már komoly rutira tettek szert, egyre biztonságosabban irányították a léceket. A pályáról beérve gondoltuk, hogy mindenki teljesen elfáradt, ehelyett komoly hógolyózápor fogadott bennünket. A fiúk és a lányok egy-egy hó-várat találtak maguknak a szállás előtt és komoly küzdelem folyt a várak elfoglalásáért. Az eredmény egy-egy lett.
A péntek reggel szomorúsággal telt, máris csomagolás, bepakolás, mivel a szállást délelőtt el kellett hagynunk. Az utolsó napon már gyakorlott síelőkén siklottak a tanulóink, a technikák finomításával segítettük sí-tudásuk fejlődését. Túl gyorsan telt az utolsó nap, mindenki szeretett volna még egy utolsót csúszni.
A buszba beszállva több gyerek is megkérdezte: „Ugye jövőre is jövünk?”. Az esti órákban érkeztünk meg az iskolához, ahol a szülők már nagyon várták gyermekeik élménybeszámolóját a sípályán eltöltött három napról.
Túraszervezők: Gulyásné Búzás Klára testnevelő és Bajomi Nagy Éva vezető tanár
