in , ,

Újkígyósi sikerrel zárult a 13. Csery-kupa

Újkígyósi sikerrel zárult Szarvason a 13. alkalommal lebonyolított az Ifj. Csery István Öregfiúk Kézilabda Emléktorna. A szervezők meghívásának négy megyei alakulat tett eleget, amely az Alkotmány utcai sportcsarnokban körmérkőzéssel döntötte el a vándorserleg sorsát. Az egykori játékosok csatározása közepette a Szarvasi Női Kézilabda Klub utánpótlása is bemutatót tartott tudásából.

A torna első fordulójában a házigazdák gyorsan elhúztak négy góllal az orosháziakkal szemben, és az ekkor megszerzett előnyt megduplázták a 2 x 15 perces meccs végére. A másik párban az újkígyósiak lényegesen szorosabb csatában verték a jól küzdő mezőhegyesieket. A határvárosiak a szarvasiak ellen 10 percen át tudták ugyanezt a fegyelmezett játékot nyújtani, azt követően kidomborodott a Körös-partiak fölénye. A folytatásban az újkígyósiak a végig vezetve múlták felül az Orosházát, így az utolsó fordulóban a két nyeretlen és a két veretlen került szembe egymással. A bronzmeccset lényegében a jobb helyzetkihasználás döntötte el. Az orosháziak azonban erővel is jobban bírták, illetve kevésbé fáradtak el, mint a hegyesiek. A kupagyőzelemért lefolytatott találkozón a hazaiak végig futottak az eredmény után, mert ziccereket és három büntetőt is elhibáztak. A kígyósiak végig kézben tartva a dolgokat, megérdemelten nyerték a meccset és vele a tornát, egy évig ők őrizhetik tehát a vándorserleget. Az eredményhirdetésen közreműködtek a névadó unokái: Molnár Kinga, Molnár Martin, Bándi Enikő és Bandi Magdolna. A jó hangulatú rendezvény megvendégeléssel zárult.

Eredmények: Szarvas-Orosháza 19-11, Újkígyós-Mezőhegyes 22-19, Mezőhegyes-Szarvas 12-22, Orosháza-Újkígyós 14-19, Orosháza-Mezőhegyes 19-13, Újkígyós-Szarvas 15-10.

Végeredmény: 1. Újkígyós 6 pont, 2. Szarvas 4, 3. Orosháza 2, 4. Mezőhegyes 0.

Különdíjak. Legjobb kapus: Sebők György (Szarvas). Gólkirály: Harsányi Viktor (Szarvas) 15 találattal. Legjobb mezőnyjátékos: Harangozó Balázs (Újkígyós).

A csapatok legközelebb a márciusi Tóth Tamás-emléktornán találkoznak Orosházán.

A férfiak csatái mellett a női utánpótlás csapatok bemutató mérkőzései színesítették a programot. Két-két csapatra osztva összemérte tudását a Szarvasi NKK U13-as, valamint az U10-es csapat több, mint félszáz játékosa. Itt is kiosztottak különdíjakat. Az U10-es korosztály gólkirályának Majoros Flóra bizonyult 9 találattal, a legjobb mezőnyjátékosnak Závoda Katát, kapusnak Gaál Ritát választották. Az idősebbeknél a legjobb gólvágó Nyerges Adél és Gulyás Gergő, mezőnyember Keller Panka és Tóth-Bera Lívia, kapus Pengő Katalin, valamint Pillár Hajnalka lett.

A rendezvényt támogatta a Gallicoop Zrt., a Vadászkürt Vendéglő, a Zsobeni Pékség, valamint Szeli Lajos vállalkozó.

Jelentősen változtak a térítési díjak: Ki jobban, ki rosszabbul járt

5 benkás váltó az országos döntőben