in ,

Ha jöttök, lesztek, ha hoztok, esztek

Második alkalommal rendeztek a fenti mondás szellemében batyusbálat Csabacsűdön a művelődési központban. A meghirdetett hatórai kezdéskor még elég sok üres asztal várta a vendégeket, de hét órára már alig maradt szabadon szék. A később jövők egy valamiben biztosak lehettek, a vacsoráról nem maradnak le, de Major József főszervezőnek köszönhetően a műsort sem szalasztották el.

– Második alkalommal rendezzük meg ezt a hagyományőrző batyusbálat. Tavaly vetődött fel az a gondolat, hogy rendezzünk egy ilyen összejövetelt. Legénykoromig vissza tudok emlékezni, hogy voltak ilyen batyusbálak. Ez volt a legolcsóbb szórakozási mód akkoriban. A “ha jöttök, lesztek, ha hoztok esztek” elve alapján rendezzük. Tavaly nagyon nagy sikere volt, ami megalapozta az utazások finanszírozásához szükséges anyagiakat. Bátrabban tudtunk vállalni fellépéseket, így el tudunk menni Békéscsabára, Mezőtúrra, Orosházára, Nagyszénásra, Vásárhelyre, Csillebércre, mikor merre hívnak – árulta el kérdésünkre Major József, a batyusbál főszervezője.

A Hagyományőrző Népdalkörnek a csabacsűdi baráti kör – első sorban a szervezésben, ill. a kiegészítők terén nyújtott nagy segítséget, ill. az önkormányzat állt még mögéjük. A rendezvény belépőkből és a támogatójegyekből származó teljes bevétele az egyesület vendégfellépéseire fordítják.

A batyusbálra eljöttek a Csanádapácai Dohánylevél Hagyományőrző Egyesület tagjai is, akik Molnár József polgármester köszöntője után dalokkal és jelenettel szórakoztatták az asztalok mellett ülőket.

Vélemény, hozzászólás?

Ellopott egy lezáratlan kerékpárt a Vajda Péter utcából

A torkoskodásnak ára van