Titkos közösség a múzeumban

Leginkább sejtelmes balladai félhomályhoz hasonlított az a közeg, amely február 21-én a Tessedik Sámuel Múzeumba érkezőket fogadta. A művészi hangulatot a bágyadtan pislákoló mécsesek és az asztalon felsorakoztatott borospoharak is fokozták, időközben pedig egyre több várakozó tekintet meredt a puritán díszletre, a régimódi kanapéra. Az októberi kezdést követően ezúttal már harmadik alkalommal tört teret magának a kortárs irodalom, Várnai Réka kezdeményezésére.

– Az ötlet teljesen véletlenszerűen jött – meséli a várakozás pillanataiban a fiatal szerző. Szerettem volna egy kicsit fellendíteni a helyi irodalmi életet. Eleinte persze nem ismertem senkit, aki ír, így nehéz volt megtenni az első lépéseket. Különösen azért, mert a legtöbben az asztalfióknak írnak, és nem merik a nyilvánosságnak megmutatni a műveiket. Aztán jött Hartay Csabi, majd szépen lassan a többiek is.

Réka tíz évesen gyerekversekkel kezdte, majd szinte kötelező folytatásként tinédzserkorban megérkeztek a szerelem és a csalódás költeményei is. Prózával alig 4-5 éve foglalkozik, nemrégiben pedig már a Bárka és a Hévíz is publikálta egy-egy írását.

– Addig jó, amíg nem gondolom komolyan – árulja el az ambícióiról. Ellenkező esetben komoly felelősséggel jár az írás, mert az embertől elvárják a kötelező szöveget. De nyilván a cél egy saját könyv, ezt nem titkolom, a többit pedig majd meglátjuk.

Réka mellett Vas Máté, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulója és Bíró Gyula is szemezgetett szerzeményeiből, az est meghívott vendége pedig Kiss László, a Bárka szerkesztője volt.

– Amióta internetes sajtó létezik, nincs olyan ember, aki ne tudna eljutni valamilyen formában az olvasóihoz – vallja az ugyancsak kortárs alkotó az irodalomról. Most már leginkább a szerző önmenedzselési képességén múlik, hogy meg tudja-e magát mutatni. Vagyis az alkalom adott mindenki számára. Innentől kezdve csak jó műveket kell írni. Ha pedig valaki jó művet ír, akkor oly mindegy, hogy az kortárs vagy klasszikus.

Hozzátette, manapság sok a szárnypróbálgató tehetség, akik közül több okból kifolyólag olykor a Bárka is kénytelen elutasítani néhányat. A szerkesztő azonban hiszi, a jó irodalom nem vész el, előbb-utóbb utat tör magának.

A szervezők a megszokottól eltérően nem szeretnének tömegeket mozgósítani. A cél kéthavonta egy meghitt, „titkos” találkozó szervezése a múzeumban azoknak a részvételével, akik egyszerűen csak szeretik a kortárs irodalmat.