Connect with us

Hírek

Minden, ami Szarvas – Minden, ami esküvő

Nem nehéz belátni, hogy életünk legszebb napja azon túl, hogy az egyik legköltségesebb befektetés, kétség kívül a legtöbb szervezőmunkát is igényli. Különösen, ha az esküvővel és lakodalommal járó előkészületek terheit nem veszi le a vállunkról egy dörzsölt és tettre kész szakember. Márpedig ez utóbbi egyelőre csak a nagy hollywoodi filmekben természetes, a Békés megyei valóság továbbra is többnyire a „Magad Uram” elvre építkezik.

Éppen ezért jelenthet több szempontból is kézzelfogható segítséget a IV. rendezvény és esküvő kiállítás, amelynek március 7-8-án a patinás Árpád szálló biztosítja a helyszínét.

– Szeretnénk idén kiszélesíteni a palettát – magyarázza a megváltozott kereteket Povázsay Mihály főszervező. Egyrészt az esküvők mellett gondoltuk az egyéb céges vagy családi rendezvényekre is, amelyeknek ugyancsak tudunk helyet biztosítani. Másrészt szeretnénk elérni, hogy a vidékről hozzánk érkező ne csak az esküvő erejéig maradjanak nálunk, hanem azt követő napokban megtekintsék Szarvas turisztikai nevezetességeit.

A szervezők nem árulnak zsákbamacskát. Mindent nem, azonban sok mindent ígérnek a látogatóknak, amelyek kisimíthatják a ráncokat a nagy nap miatt érzett aggodalmak miatt. A szombati nap háziasszonya Weisz Fanni modell-műsorvezető, Marosi Gábor és a BeFashion jóvoltából. A két nap során többek között esküvői ruhaszalonok, ital nagykereskedés, vőfély, zenekar, cukrászda, fodrász, fényképész és koktél service is bemutatkozik. Új színfoltként lesz jelen a Cervinus Teátrum, amely művészeinek közreműködésével két képzeletbeli esküvőt prezentál.

– Minden színház igyekszik olyan partnereket találni, amelyek révén bővítheti a szolgáltatásait – vázolja az ötlet alapját Csasztvan András, a teátrum igazgatója. Már a pavilonban rendezett esküvők kapcsán is megfogalmaztuk, hogy szeretnénk elérni, hogy ne csak hangosítással legyünk jelen ezek a rendezvényeken, hanem kulturális program is kapcsolódjon mindehhez.

Így március 7-én 14 órától egy „történelmi esküvőnek” lehet részese a közönség, egy sámán celebrálásával, egy órával később pedig a színház egy „hagyományos esküvőt” bonyolít le, Weisz Fanni és Ölveczky András zenész-énekes közreműködésével.

– Sok minden eldől és sok minden nem dől el egy ilyen rendezvényen – vetíti előre a reményeiket Dernovics Péter, a Penta Drink Minipol Kft. részéről. Valószínűleg azért, mert mindenki tökéletes esküvőről és lakodalomról álmodik, nem ritkán az is előfordul, hogy a házasulandók utolsó napokban módosítanak az elképzeléseiken. Ennek ellenére ez a hétvége sok kérdésre megadhatja a választ.

A vasárnapi programok kifejezetten a családokat célozzák meg. Délelőtt 10 órától lufizsonglőr, gyerekzsúr és játszóház várja a szarvasiakat, a hölgyeknek pedig – az ünnepre való tekintettel – egész hétvégén egy pohár pezsgővel kedveskednek.

Fotó: Baksi

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Arnóczki Csaba, Gajdos Attila és Pósa Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva) Arnóczki Csaba, Gajdos Attila és Pósa Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva)

Bemutatkoztak Pósa Zsolt és Arnóczki Csaba György jobbikos képviselőjelöltek

Politika

Timkó János (Fotó: Valló Zoltán) Timkó János (Fotó: Valló Zoltán)

Tartuffe az álszent, csaló, szerepében Timkó János

Szarvas

OB II-es csapatunknak lezárult a teniszévad

Sport

Újraéled a tradicionális kardvívás Szarvason

Sport

Hirdetés

Archívum

2015. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Friss

Connect