in ,

Virággal és csokoládéval mondtak köszönetet

Össze kellett kapniuk a férfiaknak magukat, ha valamennyi hölgynek kedvében akartak járni. A Szarvasi Aranykor Nyugdíjas Egyesületnek ugyanis mindössze egyharmadát alkotják az urak, akik nőnap alkalmából egy szál szegfűvel leptek meg valamennyi ünneplő hölgyet.

A Vasipari Étkezdében tartott hagyományos rendezvényen jelen volt Babák Mihály polgármester és Földesi Zoltán tanácsnok is. Az utóbbi egy vers segítségével a lélek felől, az előbbi egy-egy tábla csokoládé jóvoltából a hasukon keresztül próbált a megjelentek kegyeibe férkőzni.

– Az együtt töltött évek alatt nem igazán volt még olyan nagy ügy a feleségem és köztem, amit nekem kellett volna eldöntenem – rántotta le néhány családi titokról is a leplet köszöntőjében a város első embere. Egyébként erős jellem vagyok, kiállok mellette és úgy teszek, mintha én akartam volna – tette hozzá mosolyogva.

Az egyesület részéről Nyári Mihály méltatta a szebbik nem tagjait. Egyebek mellett köszöntet mondott a hölgyek áldozatos munkájáért és szeretetéért, amely végigkísér minden életutat.

Dankó Béla országgyűlési képviselő néhány perc késéssel érkezett, kézműves bonbonokkal megrakott kosárkájával. Ahogy elmondta, a nők iránti figyelmességet nemcsak ez a gesztus jelenti, hanem az az intézkedéssor is, amelyet a kormány az előző években hajtott végre.

– Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy a hölgyeknek lehetőségük van a negyven év utáni nyugdíjba vonulásra – részletezte a döntéseiket. A munkáltatók jelenleg 413 ezer hölgy után vesznek fel járulékkedvezményt, ebből 40 ezer a GYES-ről, GYED-ről visszatérő anyuka. A rendszerváltás óta először értük el, hogy újra több mint 1,9 millió nő dolgozik. A családi adókedvezmény jóvoltából a családi reáljövedelem átlagosan 10,7%-kal nőhetett, a GYED extra pedig 16 ezer hölgynek segített a munka világába való visszatéréshez.

Hozzátette, magánemberként és politikusként is látja, hogy nőknek a mindennapokban otthon és a munkahelyen kell helyt állniuk, így a kormányzatnak folytatnia kell ez a törekvést.

A köszöntések és ajándékozások után természetesen az urak sem maradtak ki a jóból. Minden vendéget estebéd, tombola, beszélgetés és éjszakába nyúló mulatozás várt.

Vélemény, hozzászólás?

Jól indult a mérkőzés

Vajdás röpisek: irány Debrecen!