Connect with us

Hírek

Egy hétvégére a röplabda Mekkájává változott Szarvas

Stílszerűen a Petőfi utcai sportcsarnok volt a fő helyszíne a Szarvasi Röplabda Egyesület éves nagy megmérettetésének, a Tavaszi kupának, ami mára nemzetközi versennyé nőtte ki magát.

Már 20 éve rendezik meg minden évben ezt a tornát a röpi helyi szerelmesei. Még egyesületté alakulásuk előtt szervezték meg az első ilyen amatőr bajnokságukat, amibe NBII-nél alacsonyabb osztályokból nevezhetnek a sport szerelmesei, mondta Zsapka János, az egyesület elnöke. Népszerűsége töretlen, ahogy azt a résztvevők száma is jelzi. Az egyesület vezetője szomorú büszkeséggel, vagy büszke szomorúsággal mondta, hogy az idén a 27 nevező csapattal 230 röplabdás érkezett. Ez sajnos azt jelentette, hogy a férfiak beáldozták azt az álmukat, hogy induljanak. Nekik az idén a szervezés és a lebonyolítás gyönyörei jutottak. Persze, ha nyitva tartották a szemüket, akkor, más is.

Az idén kevésnek bizonyult a Petőfi utcai sportcsarnok, így igénybe kellett venni a főiskola tornatermét is, hogy ne nyúljon éjszakába az elsőségek eldöntése, mint ahogy történt az korábban, amikor egyenesen innen mentek a röpisbálba.

Szarvast két hölgyteam, az országos diákolimpiai döntőbe jutott vajdás, valamint az egyesület nőtagjaiból álló csapat képviselte.

Férfiak: 1. Szeged, 2. Bihor Nagyvárad ifi, 3. Continental Temesvár, 4. Sima ügy Békéscsaba, 5. Gyalogbékák Izsák, 6. Pro Volei Arad, 7. Karcag, 8. Fan Arad, 9. Volpe Veloce Székesfehérvár, 10. Szentes, 11. Sarkad Ady.

Nők: 1. Békéscsabai RSE Kék, 2. Békéscsabai RSE Fehér, 3. Nagyvárad ifi, 4. Békéscsabai RSE Pink, 5. Röpipi Békéscsaba, 6. Szarvas, 7. Perpetum Mobile Békéscsaba, 8. Szőkék Izsák, 9. Köd-Girls Kecsó Kecskemét, 10. BRSE-Kolbászok, 11. K.E.N.V.Á.G. Szeged, 12. Telekgerendás, 13. Vajda Szarvas, 14. Hand United Arad, 15. Pro Volei Arad ifi.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Arnóczki Csaba, Gajdos Attila és Pósa Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva) Arnóczki Csaba, Gajdos Attila és Pósa Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva)

Bemutatkoztak Pósa Zsolt és Arnóczki Csaba György jobbikos képviselőjelöltek

Politika

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Utolsó percben szépített Endrefalvi

Csabacsűd

Timkó János (Fotó: Valló Zoltán) Timkó János (Fotó: Valló Zoltán)

Tartuffe az álszent, csaló, szerepében Timkó János

Szarvas

OB II-es csapatunknak lezárult a teniszévad

Sport

Hirdetés

Archívum

2015. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Friss

Connect