Kántor Zsolt: A Mustban benne van a bor ígérete

Tatai László és Kántor Zsolt

Nyolc év kihagyás után, 2015 februárjában jelentkezett Kántor Zsolt új kötettel. A Must műfaját tekintve átmenet, hiszen mikrotárcákat, miniesszéket és szabad verseket egyaránt tartalmaz. A szarvasi költő írásiban a szereplők összekapcsolódnak, az olvasó a könyvet végiglapozva egy történetet élhet át, sajátos „kántorzsolti” nyelvezettel és világszemlélettel átitatva. Az első nyilvános közönségtalálkozóra április 9-én, a szarvasi Városi Könyvtárban került sor, ahol a szerzőt a könyv születésének hátteréről kérdeztük.

– Már néhány éve, amikor beszélgettünk is szóba kerültek a kötet előkészületei, amire egészen mostanáig várni kellett. Mi ennek az oka?

– Nagyon prózai. Össze kellett gyűjteni a támogatókat, a szponzorokat, ami nagyon hosszú és kiterjedt munkát igényelt. Ma már egy kiadó csak úgy bólint rá egy könyvre, ha a szerző is közreműködik az anyagiak előteremtésében. Vannak persze kivételek. Ha az ember tud várni 3-4 évet a Megvetőnél vagy a Librinél, akkor előbb-utóbb sorra kerülhet. Nagyon örültem neki, hogy van Szarvason egy ilyen kitűnő kiadó, mint a Digitális Kalamáris, így mihelyt összegyűlt a pénz, azonnal mehetett a nyomdába.

– Mennyire tudatos volt ez a várakozás? Jelentett ez egyfajta befelé fordulást, tudatos építkezést, vagy egyszerűen így alakult?

– Nincs szó befelé fordulásról vagy megtorpanásról, sőt, még soha nem publikáltam annyit, mint az elmúlt nyolc évben. Nemcsak azért, mert ráértem, hanem mert egy érési folyamatnak a delelőjére értem, ami remélem, még sokáig fog tartani. Azért is az a címe, hogy Must, mert forrásban lévő szövegekkel dolgozom, ezzel is jelezvén, hogy a nyelv egy örökké változó terrénum, amit az olvasónak kell folytatnia. Én hiszek az szerző, mű, befogadó hármasában, ami szerintem az alkotói folyamat csúcsa.

– Önről köztudott, hogy a Hit Gyülekezetének a tagja. Egyik interjújában úgy is fogalmazott, hogy ennek köszönheti az életét. A kötetet mennyire hatják a hittel kapcsolatos szemlélete?

– Teljesen átszövi a bibliai hit. De nem egyfajta felekezeti szemléletmódról van szó, hanem arról az ős evangéliumról, amelyről Krisztus feltámadása révén bebizonyosodott, hogy meg tudta változtatni az embereket. Én ezt a gondolkodásmódot találtam meg a gyülekezetben, ami odáig vezetett, hogy elvégeztem a Szent Pál Akadémiát. Megtanultam óhéberül, ógörögül, jelenleg pedig feleségemmel, Hanzó Ildikóval együtt fordítgatjuk az eredeti Bibliát. Olykor látjuk azt is, hogy sokkal többről van szó, mint amit Károli Gáspár lefordított, és ez nem az ő negatívuma, hanem annak az időnek, ami eltelt.

– Kijelenthetjük, hogy létezik, egy sajátos „kántorzsolti” nyelvezet, amely gyakran használ képzettársítást és idegen szavakat. Mit szeretne ezzel közvetíteni?

– Részben talán egyfajta más világlátást. Eddig a magyar költészetben nem volt szokás ennyi idegen szót használni. Fejemhez is vágták sokan, de pozitív értelemben. De van ebben egy népnevelésre szándék is. Úgy gondolom, ha ma a legprofánabb, a legdurvább szavakat is eltűri az irodalom, akkor miért ne tűrne el a nyelvtudományból is egy-két cseppet.

– De nem érzékeli azt, hogy így nehezebben jutnak el a gondolatai az olvasóhoz?

– Nyilván van egy ilyen oldala a dolognak, de ez már kevésbé lényeges ebben a posztmodern korban. Az én olvasóim nemcsak az elit, hanem minden rétegben megtalálhatók. Jelenleg tíz online folyóiratba publikálok, mindenütt lehet kommentelni. Azt veszem észre, hogy jól fogadják olvasóim az idegen szavakat, egyfajta új stílusként értelmezik. Ezzel egyébként egyetértek, mert először a legutóbbi verseskötetemben, a Félregombolt égboltban kezdtem el használni.

– Mint tudjuk, 1981-ben Tandori Dezső révén került be a köztudatba. Ennyi idő elteltével mennyire érzi azt, hogy megtörtént az érési folyamat, vagy tart még a „must állapot”?

– Pozitív must állapot, egy újfajta must. Ez már az érett borkészítő mustja, aki tudja, hogy jó bor lesz belőle.