in ,

Nemcsak szeretik a verseket, hanem ismerik is az irodalmat

A vers szeretete nemcsak magányos tevékenység lehet – mi sem bizonyította ezt jobban, mint a békésszentandrási Körös Művelődési Ház és Könyvtár költészet napi programja. Az előző évekkel ellentétben ugyanis ezúttal április 10-én nem szavalat, hanem játékos csapatverseny formájában mutathatták meg az érdeklődők irodalomelméleti tudásukat és ügyességüket.

– Eddig mindig maratoni versmondással készültünk, ahová bárki elhozhatta az általa kedvelt verset. Idén úgy döntöttünk, hogy a változatosság kedvéért egy vetélkedőt hirdetünk meg, amelynek remélhetően egyben közösségformáló ereje is lesz – magyarázza a változtatás okát Benedek Erika főszervező.

A felkérést összesen hat vállalkozó kedvű csapat fogadta el, a civil és intézményi élet legkülönbözőbb területeiről. Így izgalommal tekintett a verseny kezdetére a Vértessy Tánc-Sport Egyesület, a Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület, a Gondozási Központ, a Kézilabda Klub, a Békésszentandrási Hunyadi Mátyás Kajak-Kenu és Szabadidő SK és a Hrncsjár Tanya csapata.

– Azért jöttünk el a csapatunkkal, hogy megmutassuk, hogy nemcsak a sport, hanem egyéb területen is meg tudjuk állni a helyünket – sorakoztatja az érveit Egriné Kovács Andrea, a kézisek csapatkapitánya. Én már elég régen érettségiztem, így valamelyest utánaolvasgattam a verseknek, de a többiek is készültek. Ahogy így nézem, elég erős a mezőny, gondolok itt főleg azokra, akik most járnak iskolába, de azt hiszem, a részvétel a legfontosabb.

A négyfős csapatoknak sokoldalú tudásukról kellett számot adniuk. Versfelismerés, irodalmi puzzle, szókirakó és idegen szavak értelmezése is várta őket, a végén pedig egy-egy kiválasztott verset kellett a zsűri előtt prezentálniuk.

– A mi csapatunk erőssége a tapasztalat és a bölcsesség – árulja el mosolyogva Dr. Virág Sándorné, a Gondozási Központ vezetője. Mindannyian nagyon szeretjük a verseket, majd meglátjuk, ez mire lesz elég.

A verseny végeredményét végül egy-egy pontnyi különbség döntötte el. Harmadik helyen a Hrncsjár Tanya csapata végzett, másodikként a táncosok értek célba, megosztott első helyen pedig a Gondozási Központ és a Kézilabda Klub versenyzői aratták le a babérokat.

Vélemény, hozzászólás?

Mentőöv devizahiteleseknek

Ismét Portugáliában a Székely Szakképző diákjai