in ,

SZKEK: A kutyatartásnál nálunk balkáni állapotok uralkodnak

Károly János és Slajchó Attila

Hatékonyabb együttműködést tesz lehetővé az az együttműködési megállapodás, amely a napokban született a Szarvasi Járási Hivatal és Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület között. Hosszútávú cél, az állattartással kapcsolatos anomáliák csökkentése, ill. a gyorsabb ügymenet elősegítése.

– Egy olyan dologra kerítenénk most sort, amely nem igazán jellemző a kormányhivatalok egyes szervezeti egységeire – kezdte a rövid sajtótájékoztatót Gaál Roland hivatalvezető. Úgy látjuk, hogy bizonyos szervezetek működését támogatnunk kell. Az azonban, hogy mindez egy kétoldalú partnerségi viszonyban történjen, a hivatal esetében mindenképpen egyedülálló.

Az előzményeket illetően elhangzott, hogy a járási hivatalok megalakulásával egy időben bizonyos állatvédelmi és szabálysértési jogkörök is a hatáskörükbe kerültek. A SZKEK-kel történő rendszeres információcsere gyakran szolgált alapjául annak, hogy kiderüljön, mely állatok kerültek veszélybe, és segített abban is, hogy a kutyákat biztonságos helyre juttassák, a felelőtlen gazdikat pedig eljárás alá vonják.

A tájékoztatót rövid időn belül szokatlan csaholás és a hivatali közegtől meglehetősen idegen hangok szakították meg. A Szarvasi Kutyakiképző Iskola segítői érkeztek, négylábúak kíséretében. A kutyusok előbb több-kevesebb türelemmel hallgatták a beszámolót, majd egy rögtönzött bemutató formájában maguk is kivették a részüket az eseményből.

– Kutyák rossz tartása sok esetben nem a rosszindulatban gyökerezik, hanem néha a nem megfelelő felkészültségből vagy tudatlanságban – magyarázta az ebek hirtelen feltűnését Gaál Roland. Szeretnénk arra felhívni a figyelmet, hogy mire képes egy kutya, ill. hogy hozzáértő szakemberek segítségével rövid idő alatt elsajátíthatja a megfelelő viselkedés alapjait.

A Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Egyesület több mint két éve karolta fel az utcára kitett vagy megunt kedvencek ügyét. Tevékenységi körük elsősorban a kutyusok etetésére és szocializációjára irányul, de a helyiek gyakran bizalmi alapon a problémás helyzetekben is hozzájuk fordulnak segítségért.

– Nagyon örülök neki, hogy a Járási Hivatallal eddig is fennálló kapcsolat formális keretet ölthet, bízok benne, hogy ez egy gyümölcsöző együttműködés kezdete lesz – jelentette ki magabiztosan Kozák Réka, az egyesület elnöke.

Zárásul megismételte a sokat hangoztatott aranyszabályt: a felelős kutyatartás a választásnál kezdődik, ami nemcsak a kölyökkorra értendő, hanem egy életre kell meghoznunk.

Folder Gallery Error: Unable to find the directory tartalom/150516kutya.

Vélemény, hozzászólás?

Dr. Csernus: Csak a felnőtteknek jár a felnőttek boldogsága

A Felvidékről kitelepített magyarokra emlékeztek