in ,

A legszebb konyhakert kerestetik

A rendezett udvar manapság egyet jelent a gondosan nyírt fűvel és az előterében pompázó virágokkal – ezen a tendencián szeretne változtatni az a kezdeményezés, amely a konyhakertek jelentőségére hívja fel a figyelmet. „A legszebb konyhakert” programot először 2012-ben hirdették meg Karcagon. Az ötletgazda Kovács Szilvia, a település alpolgármestere volt, aki úgy véli, bárki képes az önellátásra, csupán egy kis odafigyelésre és ráfordított időre van szükség.

A felhívásra egy évvel később már 60 település közel 1000 kertje jelentkezett, idén pedig tovább bővült a kör. Kétszáznál több település ragadta meg a lehetőséget a bizonyításra, köztük Szarvas városa is, felkínálva az esélyt a helyi kertbarátoknak.

– Legfontosabb nevezési elvárás, hogy aki benevez, annak földdel kell rendelkeznie – tájékoztat a részletekről Dr. Réthy Vilmosné osztályvezető. De biztatnék mindenkit a nevezésre, hiszen a kategóriák között szerepel a balkon is, vagyis a legkisebb területen is meg lehet mutatni a zöldség-és növénytermesztés szépségeit.

A további kategóriák között szerepel a mini (50 nm alatt), normál (50 nm felett) zöldséges, gyümölcsös vagy vegyes zárt kert, ill. külön elbírálás alá esnek a közösségi csoportok és szervezetek. Minden kategóriában díjazzák az első három helyezettet, akik közül a legjobbak az országos döntőben is megmérettethetik magukat.

További elvárás, hogy a nagy kertek esetében minimum öt, a kisebbeknél három konyhakerti növényt kell termeszteni. Előnyt jelentenek az öko/biomódszerek alkalmazása, komposztálás, öntözésnél csatorna, esővíz használata, a madárbarát kert kialakítása, valamint a fűszer-és gyógynövények termesztése.

– Nagyon örülök ennek a programnak – nyomatékosítja a helyi koordinátor. A „Virágos Szarvasért” felhívás ugyanis már évek óta működik nálunk, ahol köztudottan inkább az előkertekre helyezzük a hangsúlyt, ez esetben pedig a ház mögött rejlő értékeket vesszük górcső alá. Remélem, a szervezők szándékai szerint nálunk is többen felfedezik az örömöt egészséges, maguk által termelt zöldségekben, gyümölcsökben, és elindult egy előremutató szemléletváltozás ezen a területen.

Jelentkezni a nevezési lap kitöltésével a Polgármesteri Hivatalban, Uhjárné Lestyán Editnél vagy a Tessedik Sámuel Kertbarát körnél, Hajdú Pálnál lehet, egészen április 30-ig. A szakmai zsűri ezt követően, május 1-je és augusztus 15-e között kétszer szemrevételezi a kerteket, a Szarvasi Szilvanapok keretében pedig kihirdetésre kerülnek a helyi eredmények.

Az értékes jutalmak mellett minden kategória első helyezettjei jogosultságot szereznek az országos továbbjutásra, ahol a díjazottak Győrffy Sándor Munkácsy-és Magyar Örökség-díjas, érdemes művész bronz kisplasztikáját és oklevelet vehetnek át.

Az illusztrációk Boros Sándor és Hajdú Pál kertjében készültek.

Hegymenetben a Csabacsűd

Közvilágítás energiatakarékos korszerűsítése Szarvason