Hegedűs Éva
Újra látható a Konyhafőnök című gasztroverseny az egyik országos kereskedelmi csatornán, ahol a legjobb harmincnyolc séfjelölt verseng az elsőségért. Köztük az első héten egy fiatal szarvasi származású üzletkötő, Kis Csaba is megcsillogtatta tehetségét, bár sajnos a negyedik játéknapon távoznia kellett. Az 23 éves, ambiciózus fiatalember azonban nem csügged, az új tapasztalatokból tanulva hiszi, egyszer megvalósíthatja álmát: megnyithatja saját éttermét.
– A Konyhafőnök internetes oldalán található rövid bemutatkozásodból csak annyit lehetett megtudni, hogy közel 10 éve főzöl, egy éve pedig ez a hobbi csillapíthatatlan vággyá csapott át, hogy jobban megismerd a szakterületet. Hogy kezdődött ez a szerelem?
– Tizenhárom éves voltam, amikor először konyhai eszközöket ragadtam a kezembe. A „konyhaművészetem” eleinte persze még csak egy tejbegríz vagy egy puding elkészítésében merült ki, később azonban egyre több időt töltöttem a konyhában. Mindig is élveztem, hogy csak arra kellett figyelnem, amit csinálok, és mellette az sem elhanyagolható, hogy egészen kicsi koromtól kezdve szerettem enni.
– A Konyhafőnökben benne vannak a nagy remények és az álmok is, de ezzel együtt a kudarc és a kiábrándulás lehetősége is. Te miért jelentkeztél?
– Legfőképpen saját magamnak szerettem volna bizonyítani, hogy jó úton haladok. Egy évvel ezelőtt még gondolni sem mertem volna, hogy látható leszek Magyarország első számú főzőműsorában, így nekem már akkor teljesült egy álmom, amikor beválogattak.
– Ez az megmérettetés, ahol előbb-utóbb kiderülnek a hiányosságok, és kisebb-nagyobb kritikát mindenkinek el kell szenvednie. A Te ételeidet milyennek ítélte a szakmai szűri, mennyire értettél velük egyet?
– Az ételeimet elég vegyesen értékelték a zsűritagok, és erre meg is volt minden okuk. Voltak ugyanis hiányosságaim, amit nekem is be kellett látnom. Azt gondolom, hogy egy negatív kritika a legtöbbször egyben építő is lehet, mert ezt követően meg kell tudni mutatni, hogy ami eddig nem volt meg bennünk, azon tudunk változtatni. Ez pedig a fejlődés egyik záloga.
– Mindvégig látszott, hogy kitartottál az elképzeléseid mellett, ugyanakkor tükröződött rajtad egyfajta görcsösség, idegesség volt, amit nagyon nehezen tudtál levetkőzni. Mi volt ennek az oka?
– Maximalista embernek tartom magam, saját magamnak szeretnék a legjobban megfelelni. Elképzelhető, hogy ez a túlzott győzni akarás, a megmutatkozási vágy csapott át izgalommá, ami nem feltételen jó. Bizonyítani akartam a zsűrinek is, minél tovább benn akartam maradni a műsorban, és valóra akartam váltani az álmom, hogy én legyek a Konyhafőnök.
– Ha jól tudom, kétszer kerültél párbajhelyzetbe, amiből a második alkalommal pedig neked kellett távoznod. A tapasztalaton túl kaptál valamit a versenytől?
– Rengeteg motivációt és erőt, hogy érdemes folytatni azt az utat, amin elindultam. Én heti szinten teszek azért, hogy elérjem az álmaimat. Mindenki tudja, hogy ebben a szakmában meg kell mászni azt a bizonyos szamárlétrát, így én mindig csak a következő célra koncentrálok. Arról azonban sohasem felejtkezem el teljesen, miért is küzdök, és hiszem, hogy egyszer sikerülni fog.
