Connect with us

Csabacsűd

Közel félezer km-t tett meg a békéscsabai futónagykövet

Tóth László

Egy nagy méretű, „MEGYE FUTÁS” feliratú zászlót lobogtatva érkezett Gyomaendrőd irányából Békéscsaba Futónagykövete. Tóth László április 21-én vágott neki a 486 km-es távnak, amellyel az egészséges életmódot szeretné népszerűsíteni. A tizenegy nap leforgása alatt a forgatókönyv szerint 36 települést érint, köztük április 28-án, Szarvason is tartott egy rövid pihenőt.

– Az a célunk, hogy megmozduljon a nemzet – árulta el őszinte elhivatottsággal Tóth László. Mint tudjuk, sajnos nagyon kevesen mozognak Magyarországon, amit a statisztikai adatok is alátámasztanak. Az aktív lakosság mindössze 12%-a sportol rendszeresen, míg az európai átlag 38%, a skandináv országok pedig ennél is kedvezőbb adatokról számolhatnak be.

A figyelemfelkeltő elgondolás két éve született, a civilben karbantartó lakatosként dolgozó férfi pedig először tavaly lépett a tettek mezejére. Akkor hét nap alatt összesen 360 km-t teljesített, amit idén további 130 km-rel fejelt meg.

A volt Polgármesteri Hivatal nagytermében a futót és két kísérőjét Dr. Melis János jegyző és Paluskáné Udvarhelyi Judit aljegyző fogadta. A megtett út elismeréseként a város aljegyzője elhelyezte Szarvas város pecsétjét a magukkal hozott megyetérképen, amelyen az érintett települések voltak feltüntetve.

Tóth László a szarvasi kitérőkor már túl volt a táv kétharmadán, amit mindeddig játszi könnyedséggel teljesített.

– Ultrafutó vagyok, amatőr szinten versenyzek – árulta el magyarázatként. Versenytől függően hosszabb távokat, 60-80 km-eket szoktam futni. Ezekben a napokban egy lassú, kocogó tempót vettem fel, így nem jelent különösebb megterhelést. Mindazonáltal nagy öröm számomra, hogy rengeteg visszajelzést kapok.

A sportoló mindenkinek javasolja, hogy legalább heti háromszor 30 percet mozogjon, emelt pulzusszámú, dinamikus mozgás formájában. Ezáltal bárki sokat tehet az egészségéért, és számos betegség megelőzhetővé válik.

A szusszanásnyi szünet és rövid eszmecsere után a futó Csabacsűd, Kardos irányába fordult, május 1-jén pedig visszatért kiindulópontjára, Békéscsaba főterére.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Fotó: Hegedűs Éva Fotó: Hegedűs Éva

Roma családi nap: Apró lépésekkel a szemléletváltás felé

Szarvas

Zima Dániel, háttérben Furár Róbert, valamint Böde Krisztián (zöldben) (Fotó: Babák Zoltán) Zima Dániel, háttérben Furár Róbert, valamint Böde Krisztián (zöldben) (Fotó: Babák Zoltán)

Megerősített gárdával léptek pályára futsalosaink

Sport

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Éppen megúsztuk klímalázadás nélkül a Mikulás látogatását

Szarvas

Tea time – Hálaadás Napja a Benkában

Oktatás

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect