in ,

Végéhez közeledik a szennyvízberuházás Csabacsűdön

80%-os készültségben van a csatornahálózat – adta hírül a napokban Molnár József. A település többszöri sikertelen próbálkozás után 2012-ben nyert a fejlesztésre egy Dél-Alföldi Operatív Program keretein belül, a munkálatok pedig tavaly júniusban kezdődhettek meg.

– Jelenleg a gerincvezeték építése zajlik, ill. a két átemelő előkészítési munkálatait végzik. A kivitelezés már csak három utcát, a Petőfi, a Szabadság és a Kossuth utcát érinti – tájékoztat a jelenlegi állapotokról a település első embere.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a több mint 344 millió Ft értékű fejlesztés 90%-os intenzitású és összesen 339 ingatlant érint. A beruházás keretében 5944 m gravitáció vezeték, 3670 bekötő vezeték és 1034 m nyomóvezeték épül, valamint két átemelő műtárgy készül el.

A kivitelező INTEGRÁL Építő Zrt.-nek az elmúlt hónapokban a nagy mennyiségű belvízzel is meg kellett küzdenie. A kialakult helyzetet jól szemlélteti, hogy a tavalyi év második felében mintegy 600 ml csapadék hullott, amely megfelel az egyébként szokásos egész éves átlagnak. A folyamatos munkát a vákuumkutas talajvízszint-süllyesztés tette lehető, amit a kivitelezés végéig folytatnak.

A beruházás következtében szükségessé vált a 2010-ben átadott a szennyvíztelep átalakítása is a csővezetéken érkező szennyvíz számára. Ennek munkálatai már megkezdődtek, és a tervek szerint a június 19-i projektzáró határidőre elkészülnek.

– Egy közel tíz éves hosszú út végéhez érkezünk hamarosan – emlékeztet Csabacsűd polgármestere. 2003-ban alakult ugyanis a Csabacsűdi Tisztítómű Társulat, amely egy környezetkímélőbb és csatornázott települést tűzött ki célként maga elé. Ezzel együtt az irányú reményeink is megvalósulnak, hogy a településen jelentkező belvíz talajba engedett mennyisége jelentős mértékben csökkenhet.

Molnár József külön köszönetet mondott a lakosságnak türelméért és megértésért, amit a fejlesztés ideje alatt kialakult esetleges kellemetlenségek ellenére tanúsított. Továbbá határozott ígéretet tett, hogy a jövőben is figyelik a pályázati lehetőségeket, a teljes körű csatornázottság elérése érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Gallicoop: minden tekintetben növekedés 2014-ben

Vasárnap együtt ölelhetjük át az Anna-liget legidősebb fáját