in ,

A győzelem napjának 70. évfordulójára emlékeztek

Németh Sándorné Ira néni

Földesi Zoltán, a szarvasi MSZP vezetője köszöntötte a megjelent szocialistákat szombaton a Benka Gyula utcai temetőben az elesett szovjet katonák emlékműve előtt. A szocialisták 25 éve emlékeznek meg május 9-éről, a győzelem napjáról. A második világháborút kirobbantó okokat Földesi Zoltán foglalta össze ünnepi beszédében, ill. Magyarország szerepét a második világégésben.

– A második világháborút az első világháború okozta. Az elsőt pedig az emberiségnek az az örök konfliktushelyzete, hogy az államok minidig a gazdasági és területszerzési érdekeik után mentek. Magyarország mind a mai napig nem vívott nagy háborút győztesen. Mi az első világháborúban is a vesztes oldalon álltunk és a második világháborút is így fejezte be ez az ország. Érdekes erről szólni, mert itt vagyunk azon katonák sírjánál, akik felszabadítóként jöttek ide, hiszen azt az oldalt verték le, a fasizmust, aminek az oldalára keveredett Magyarország is, az ország akkori vezetői révén. E a háborúnak áldozatai vannak, akármelyik oldalon történjen is ez, a besorozott kiskatona, aki a parancsot teljesíti, ártatlanul hal meg – mondta megemlékezésében Földesi Zoltán.

– Magyarország nem tudja megemészteni a 95 évvel ezelőtt történteket. 1920-ban Trianonban zárult le az a folyamat, amikor Magyarország területének kétharmadát elcsatolták, és lakosságának több mint a fele idegen országba került. A második világháborúhoz ez vezetett, a revansizmus az első világháború vesztesei kezdték ezt a háborút – tette hozzá a szocialisták elnöke, majd kifejezte reményét, hogy nem lesz harmadik világégés, mert a jelenlegi fegyverarzenál felhasználása könnyen a civilizáció végét jelenthetné.

A megemlékezés végén a jelenlévő szocialisták egy-egy piros szegfűt helyeztek el az emlékmű előtt, és főhajtással fejezték ki tiszteletüket az elesettek előtt.

Vélemény, hozzászólás?

Ismét jól szerepeltek a Szarvasi HKE versenyzői

A vasárnapi zárva tartás visszavonását követeli a Jobbik