in , ,

A vasárnapi zárva tartás visszavonását követeli a Jobbik

A terv megbukott – kezdte a sajtótájékoztatót Samu Tamás Gergő. A kormány vasárnapi zárva tartásról szóló döntése olyan jelentős társadalmi ellenállásba ütközött, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. A választókerületi elnök szerint az okok között keresendő, hogy nem volt megfelelően előkészítve a törvény, ill. nem készült komolyabb hatástanulmány sem. További problémát jelentett, hogy az érintetteket nem vonták be a kezdeményezésbe, így nem tudták zökkenőmentesen elérni a munkavállalókat megillető heti egy pihenőnap kialakítását.

– A Jobbiknak is önkritikát kell gyakorolnia – ismerte el Samu Tamás Gergő. Annak ellenére, hogy mi más módon képzeltük el a törvényt, be kell látnunk, hogy a kezdeményezés nem megfelelő. Ez a fajta önkritika elkelne a kormánypárt részéről is, ami visszavezetne mindent a régi kerékvágásba.

Egyúttal rámutatott Dankó Béla országgyűlési képviselő felelősségére is, aki ugyancsak megszavazta az előterjesztést. Meglátása szerint most a visszavonást kellene képviselnie, igazodva ezzel a többségi választói akarathoz.

Gajdos Attila önkormányzati képviselő a helyi aktualitásokat véleményezte. Elsők között a településen egyre növekvő számú elhanyagolt, balesetveszélyes házakra hívta fel a figyelmet, amelyeket illetően a település vezetésének lépéseket kell tennie a megfelelő hatóságok felé.

Kitért a nemrégiben kivágott fákra, amelyek a Szirén előtt hiányoznak a közterületekről. A kérdést a legutóbbi testületi ülésen is felvetette, a válaszok között pedig lakossági bejelentés és a közművek tönkretétele szerepelt.

– Sokkal óvatosabban és megfontoltabban kellene minden fakivágást a városban intézni, mert ezek nagy értékek – nyomatékosította.

Kezdeményezte továbbá, hogy állítsák vissza a lomtalanítási akciókat, kiterjesztve a kertes házakra is. Az indítványa reményei szerint meghallgatásra talál, jelenleg a Szarvasi KOMÉP Kft. vizsgálja a zökkenőmentes megvalósítást. Ősztől ugyancsak megoldódhat a salak átvétele is, amely kiszállítás esetén ingyenesen letehető lesz az Ipartelep u. 2. szám alatt.

Zárszóként utalt az belterületi utak állapotára, amelynek legutóbbi szégyenfoltját Áder János látogatásakor érzékelhette a lakosság.

– A köztársasági elnök a város közepén földúton ment a Szlovák Tájházba – hangsúlyozta, ami híven tükrözi, mekkora problémák vannak ezen a területen.

Hozzátette, a kérdést mihamarabb orvosolni kell, legkésőbb a ciklus végére pedig változtatni kell a helyzeten.

Vélemény, hozzászólás?

A győzelem napjának 70. évfordulójára emlékeztek

Nagy lelkesedéssel harcolnak a pontokért a férfiak