Connect with us

Csabacsűd

Egy ünnepi alkalom, amikor a szlovák család összeül

A magyarországi szlovákok himnuszával kezdődött az elmúlt hétvége szombatján a 12. alkalommal megrendezett szlovák nap Csabacsűdön. A találkozó célja a szlovákság összetartásának a kifejezése, mondta Válkovszki Mihály, a helyi szlovák önkormányzat elnöke.

– Szeretnék annak a jóérzésemnek hangot adni, hogy már több éve együtt dolgozunk itt a régióban, mint ahogy ez a nap is ezt példázza – mondta köszöntője elején Mótyán Tibor, az Országos Szlovák Önkormányzat szarvasi régiójának vezetője.

A csabacsűdiek mellett az asztaloknál Kétsopronyból, Kardosról, Örménykútról és természetesen Szarvasról érkezők is képviselték településük szlovákságát.

– Mihez is hasonlíthatnám ezt a mai találkozót? Egy ünnepi alkalomhoz, amikor a család összeül, és ahol előkerül az ünnepi étel, előkerül a dédelgetett étkészlet, és előkerül még valami, ami csak egy családi asztalnál jöhet elő, ahol több generáció ülhet együtt, a szlovák szó, a tót szó, mert itt van talán esély arra, hogy valaki meg is érti, ahol több generáció ül együtt egy asztal mellett. És akkor lehet, hogy a második-harmadik pohár mellett megszólal az ének is, megszólal valaki magyarul, hogy emlékszel, hogy a nagyapa mindig az énekelte, hogy “Mám ja edon stary kabát…”. És valahogy ez a szép ebben, hogy mi is így ülünk egy ünnepi asztalnál és emlékekről beszélünk. Azokról az emlékekről, ami már dédelgetett kincs számunkra, a tót szó – foglalta össze nagyon érzékletesen Mótyán Tibor.

Csabacsűdön jó helyen van a tót szó ápolása. Erről elsőként a Hársliget óvoda, majd a Trefort Ágoston Általános Iskola növendékei tettek tanúbizonyságot. Utánuk a vendégek léptek a színpadra. A kulturális programot vacsora és tánc, valamint az elmaradhatatlan tombola követte.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

A kert és muzsika fiatalon tartja a lelket

Csabacsűd

Fotó: Hegedűs Éva Fotó: Hegedűs Éva

Iskolakezdésre megújul a csabacsűdi napközis konyha

Csabacsűd

Gyerektáboron keresztül erősíti testvértelepülési kapcsolatait Csabacsűd

Csabacsűd

Méhkaptárokat lopott apa és fia

Csabacsűd

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect