in , , , , ,

Pedagógusnap: Elsősorban magukat ünnepelték

Laurik László

– Tisztelt kollégák, tisztelt vendégeink. Ünnepelni jöttünk ma, első sorban magunkat ünnepelni – kezdte köszöntőjét Laurik László vasárnap délután, a pedagógusok napja alkalmából rendezett ünnepi műsor nyitányaként. – Úgy vélem, hogy felgyorsult, értékmódosult napjainkban mindannyiunknak jót tesz, ha röpke ideig, legalább ma délután csak magunkkal foglalkozunk – folytatta a Pedagógusok Szakszervezetének járási titkára.

Mindenek előtt színpadra szólította Cziglédszky Sámuelnét, a nyugdíjas klub, Fekécs Magdolnát, Hornok Lászlót, Kita Erzsébetet, a Székely Mihály Intézmény alapszervezetének, Pribelszki Lászlót és Osztroluczki Henriket, a Szlovák Általános Iskola szakszervezetének tagjait. Ők azok, akik, mint mondta, az iskolai közösségekben az átlagosnál jóval több energiát szántak a közösség építésére, szolgálatára. Nekik csokorral és emléklappal köszönte meg áldozatos munkájukat, csakúgy, mint legfőbb segítőinek, az alapszervezeti titkároknak.

Pécsváradi Antal Szarvas történetét oktatási szempontok szerint vizsgálta meg történészhez illő alapossággal. A török időszak végén kezdte helytörténeti előadását. Azért ott, mert az azt megelőző időkből nem maradt fent hiteles forrás. Megemlékezett Tessedik Sámuelről, Vajda Péterről, szólt az akadémiai szintű előadókról, Tatai Istvánról és Ballagi Bloch Mórról, akik a településen tanítottak, Chován Jolánról, az első szarvasi tanítónőről, a tanyasi iskolákról, a tanoncképzés beindításáról. Kutatási eredményeinek a végén eljutott napjaink oktatási rendszeréig.

Pécsváradi Antal után a Cervinus Teátrum színészei léptek a színpadra. Derzsi György Tessedik önéletírásából, Dósa Zsuzsa pedig Brunszvik Teréz ifj. báró Wesselényi Miklóshoz címzett leveleiből olvasott fel részleteket. A zenés ünnepzárásról Nádházy Péter gondoskodott.

Vélemény, hozzászólás?

A Mezőgazdasági Bizottság módosító javaslata szerint visszamenőleges hatállyal könnyebbé válik a jogszerű földhasználat igazolása

Elfogytak a könyvek az asztalról