in , ,

Célvonal előtt a Benka

2014 szeptemberében álltunk rajthoz a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nevelő- és tanulói közösségével az „A mozgás örömjáték, légy a játszótársam” elnevezésű pályázattal, ami a 2014/2015-ös tanévet ölelte fel június 30-ig.

A pályázat célja a tanulók és közvetetten a szülők, nevelők figyelmének felkeltése az egészséges életmód, az egészséges táplálkozás, a testmozgás, a szabadidő hasznos eltöltésére nevelés szerepére a gyermekek egészséges lelkületű személyiséggé formálása érdekében. A régi görögök elvét követtük, hogy a test és a lélek nem választható el egymástól. Ép testben ép lélek – hirdették, és ma sincs ez másként. Számtalan tudományos kísérlet, vizsgálat alátámasztotta már, hogy a lelki egészség egyik feltétele az egészséges életmód, azon belül is a rendszeres testmozgás. Éppen ezért tartottuk és tartjuk fontosnak, hogy időben cselekedjünk, és már kisgyermekkorban nagy jelentőséget és teret adjunk a mozgásnak! A szervezett programok, akciók a személyiség fejlődésére meghatározó viselkedési elemeket is tartalmaztak, melyek hatottak az egészségi állapot megóvására, valamint segítették a tudatos egészség megőrzési szokások beépülését.

Nagy örömmel fogadták a lehetőséget az iskolaközösség diákjai és tanárai, hogy a pályázatnak köszönhetően tartalmas órákat tölthetnek el együtt a tanévben. Három nagy rendezvényt szerveztünk számukra. Az Egészség hónap keretén belül a helyes test – és szájhigénés szokások kialakítására, megerősítésére fektettünk nagy hangsúlyt. A programot interaktív előadásokhoz, vetélkedőhöz kapcsoltuk. A drog prevenció, mint a diákságot veszélyeztető téma is középpontba került. A balesetek megelőzésének egyfajta módjára eséstan tanár hívta fel diákjaink figyelmét, akik gyakorlati elemekkel és bemutatóval színesített előadás keretén belül sajátíthatták el, hogy mi tévők legyenek, ha „kicsúszik a lábuk alól a talaj”. A rendezvénysorozaton való aktív részvételért minden diákunkat tárgyi jutalomban tudtuk részesíteni.

A „Nagy Vagy Benka” uszodai és tornatermi játékos sportvetélkedőn részt vett az iskola valamennyi diákja. Lehetőségünk nyílt, hogy a pályázatból beszerzett eszközök változatos felhasználását bemutassuk, amelyet a gyerekek a szabadidős és a tornatermi órák alkalmával kipróbálhattak. Minden osztályt sporteszközökkel ajándékoztunk meg.

A „Benkás sportágválasztó” is nagy sikert aratott a tanulók körében. A városi sportegyesületek bemutatóval népszerűsítették sportágukat, majd bevonták a tanulókat, akik lelkesen kapcsolódtak be egy-egy mozgásforma kipróbálásába. Büszkén mutatkoztak be volt diákjaink, akik szép eredményeket értek el sportágukban.

A tanulóink a pályázatból vásárolt kék pólóban az egész udvart és a tornatermet is benépesítették minden rendezvényen.

A mindennapok is színesen, a mozgás lehetőségének bővülésével teltek. A pályázatból beszerzésre kerülő nagyszámú sporteszköz biztosította a szünetekben is az aktivitást.

A diákok lehetőséget kaptak az „Alföldi gyerek hegyi túrán” program szervezésével, hogy a Mátrában gyalogtúra alkalmával a megváltozott terepviszonyok között kipróbálják állóképességüket.

A tél a korcsolya és úszó sport népszerűsítésének ideje volt, míg a tavasz a „Benkás öttusa” program által a szabadban végezhető mozgás örömének megélése volt. Az úszás, gyaloglás, futás, kerékpározás, lovaglás űzésére Szarvas város adottságai rendkívül jó lehetőséget biztosítanak.

Az egészség megőrzésének nélkülözhetetlen ága az egészséges táplálkozás. A tanév során gyümölcskóstolási programokat szerveztünk, aminek nagy sikere volt, hiszen a diákok saját készítésű gyümölcssalátákat, aszalt gyümölcsöket fogyaszthattak.

A pályázatban résztvevő tanulók és pedagógusok nagyon sok tapasztalattal, örömmel, élménnyel, sporteszközzel gazdagodtak. Számos lehetőséget, kompetenciafejlesztést rejt magában egy ilyen programsorozat megvalósítása. Jobban tudnak a közösség tagjai egymásra figyelni, erősödik a csoportkohézió, szervezési és megvalósítási feladatok sok sikerélményhez juttatták a résztvevőket, ezzel gazdagítva a személyiség összetevőit.

A szervezett tevékenységek az örömteli teljesítést, a közös siker átélését tették lehetővé.

Együtt ér célba ismét a BENKA!

Molnár Eteléné szakmai vezető

Mese az igazi kincs megtalálásáról a tánc varázslatával

Drogellenes világnap: A döntést mindenki egyedül hozza meg