in , , ,

Ének az esőben – avagy a LOM sikere töretlen

Hétfőn este csepergő esőben indultam útnak a Vízi Színházba, de telefonon azt az információt kaptam lesz előadás. Nem én voltam az egyetlen néző, sőt ismét teltház volt a nézőtéren. Később engedtek be, mert törölték a székeket és a színpadot. Szenes János házigazda papírtányéron szalvétával küldte a várakozó nézőknek a sós és édes süteményt „vegyél belőle és add tovább” jelszóval és a sütis tányérok nem akartak elfogyni, pedig mindig mindenki továbbadta, de mindig volt utánpótlás. Azután mindenki kapott papírtörlőt a székek törlésére, hiszen az eső csepergett, de beengedtek és tele lett a nézőtér. Fél óra késéssel indult az este, mert a színpadot szárították – mint azt az Egri Társulatnál is – a színpad csúszik, a táncosoknak ez balesetveszélyes. A közönség néha tapssal bátorította vagy megköszönte a fiatalok szorgos munkáját. És elkezdődött. Csepergett, esett, elállt, csepergett, esett, elállt, szóval a színpad ismét vizes lett. A táncosok mezítláb táncoltak, gondolom úgy biztonságosabb volt. De a vizes, hideg színpadon táncolni… Minden elismerésem a táncosoké.

De az énekesek is kitettek magukért. A LOM keretében ezúttal filmdalokat hallhattunk. A címadó dal ugyan nem hangzott el, – Nagy Róbert az előadás szerkesztésekor bizonyára nem gondolta, hogy esőben fognak énekelni, mert a közönség nem mozdul. Az utolsó dalt már zuhogó esőben énekelték a közönség tapsa ovációja kíséretében. Hihetetlen érdeklődés van az ilyen jellegű előadások iránt.

A filmek, amelyek zenéjét hallhattuk többek között: Love Story, Hair gyönyörű dala „Van-e út feléd…”, Fleshdance, Top Gun, Dirty Dancing, Goost, a Több, mint testőr nagy-ívű dala, a Micsoda nő, 007-es James Bond, filmdalok közül a Tina Turner által énekelt dalt a GoldenEye-t. De elhangzott dal a Titanic-ból – Celine Dion nagyon szép dala – a Zorró álarcából, a KillBill-ből. A magyar filmeket a Patika, a Csinibaba A miniszter félrelép”Puszinyuszi” című Dés László dal és a Valami Amerika képviselte. A finálé az Örömóda az ApácaShow-ból, szó szerint szakadó esőben, de minden szereplő a színpadon énekelte, táncolta a dalt. Igazi öröm volt a fellépő művészeknek és a közönségnek egyaránt.

Leírhatatlan volt az este hangulata. A több, mint 100 perces műsort a közönség ovációval, tapssal köszönte meg a dalok után, de a meg-meg induló zápor nem késztett távozásra senkit. A fellépők pedig énekeltek, táncoltak. Letakarták a lámpákat, ennek ellenére a műsor ment.

A fellépő művészek a fellépés sorrendjében Bíró Gyula, Liszi Melinda, Tatár Bianka, Gábor Anita, Nagy Róbert, Balázs Csongor, Zsombok Réka Komáromi Anett. Mindannyian hangban és technikailag is magas színvonalon énekeltek. A dalok zöme nagyon nagyhangterjedelmű, nem könnyen énekelhető dalok, ragyogóan előadva.

A közreműködő táncosok, akik szintén mindent megtettek a közönségért. Mucsi Bence, Zelenyánszki Bianka, Balogh Richárd, Ferencz Dorka, Korom Gábor, Janis Zoltán, Harcsa Boglárka, Földes Roxána, Földes Alexandra, Mlinár Péter és a két szarvasi táncos Litauszki Enikő és Kinyik Flóra.

Köszönet az estéért! Nagy Róbert és csapata ezúttal is felejthetetlen estét szerzett a közönségnek. És még nincs vége!

Vélemény, hozzászólás?

Túratábor honismerettel fűszerezve

A Fidesz alternatívája kíván lenni az LMP 2018-ig