in , , ,

A Fidesz alternatívája kíván lenni az LMP 2018-ig

Schiffer András

Több bért feliratú zöld molinó hirdette az LMP egyik célkitűzését az Árpád közben felállított ideiglenes standnál. Schiffer András pártelnök két hónapja kezdte meg országjáró körútját, melynek keretében közelebbről ismertette meg a választópolgárokkal a párt programját.

– Az LMP felett egy olyan üvegplafon van, amelynek következtében az ország számos helyén, több kistérségben nem vagyunk folyamatosan jelen. Ha ezt a lécet meg tudjuk ugrani, akkor a párt szóba jöhet, mint komolyan vehető alternatíva. Én azért járom az országot, hogy a 2018-as választásokig legyenek olyan közösségek, akik viszik egy megújuló Magyarország hírét – fogalmazta meg a pártelnök.

A magát ökopolitikai globalizációkritikus pártnak tartó LMP vezetője úgy látja, a 2014-ben kidolgozott programjuk tartalmaz olyan intézményesített megoldásokat, amelyek elősegítik a bérek felzárkóztatását, ill. gátat szab annak, hogy a politikai elit „szétlopja az országot”.

Schiffer András szerint a jelenleg működő rendszer ugyanis a „gazdagak keveseket” hozza helyzetbe. Ezt igazolja egyebek mellett az elfogadott 1%-os szja csökkentés is, amely az államtitkárok esetében tízezer forint, egy ápoló vonatkozásában alig ezer forintos megtakarítást jelent.

A dolgozói szegénység felszámolása érdekében továbbá elengedhetetlen tartja valamennyi helyben termelt alapvető élelmiszer áfájának 5%-ra való csökkentését, ill. egy háromkulcsos adórendszer bevezetését. Ez utóbbi magával vonná, hogy a tehetősebbek több adót fizessenek, a minimálbérrel rendelkezők pedig szinte semmit.

A bevándorlás politikával kapcsolatosan kifejtette, nem megoldás, ha az ország körbedrótozza magát vaskerítéssel. Ez tudniillik olyan beláthatatlan folyamatokat indíthat el, amelynek hazánk vélhetően vesztese lesz. Másrészről pedig külön kell választani azokat menekülteket, akik az életüket mentve lépik át a határt. Tőlük nem szabad megtagadni az emberiességet jelentő segítő jobbot, hanem a hatályos EU-s és magyar jogszabályokat alkalmazva kell eljárni.

A Századvég legutóbbi felmérése alapján az LPM 6%-os támogatottságú a teljes lakosság körében, amelyet tovább szeretnének növelni. Cél a „kétszámjegyűek” tábora, mivel ez jelenti azt a lélektani határt, amit átlépve nagyságrendekkel megnő a párt megítélése. Schiffer András ígérte, ennek elérése érdekében szeptembertől folytatják a közterületi fogadóórákat, lépésről lépésre felépítve a Lehet Más a Politikát.

Vélemény, hozzászólás?

Ének az esőben – avagy a LOM sikere töretlen

A szarvasi kajakosok nyerték a pontversenyt a 44. Simon Fialán