in , , ,

Régi filmdalok szálltak a víz fölött

Nagy Róbert és Liszi Melinda

Vasárnap este dr. Melis János Szarvas Város jegyzője volt a házigazdája a dal a víz fölött újabb előadásának. Ezúttal Nagy Róbert rendezésében, szerkesztésében „Régi idők mozijának filmdalai” kerültek terítékre. A három színművész, akinek vasárnap este tapsolhattunk Komáromi Anett, Liszi Melinda és Nagy Róbert, a Békéscsabai Jókai Színház művészei.

A keretjáték egy iroda, ahol Komáromi Anett, mint Micike gépírókisasszony egy anyagot gépel, aminek címe „Régi idők mozijának jegyzéke 1934-től 1965-ig”. A gépelés során információkat kapunk a régi filmek tartalmáról, a stábról, rendezőkről, színészekről, színésznőkről. Közben Liszi Melinda és Nagy Róbert megelevenítik az filmjegyzékben szereplő filmek dalait.

Kezdődött az 1934-ben készült „Lila akác” című filmmel, és folytatódott, a jobbnál jobb filmekkel és a filmek dalaival. Olyan dalok hangzottak el többek között, mint az Oda vagyok magáért, a Kalapom-pom-pom, a Kislány kezeket fel, Ezerszer is elmondanám…, A bankban nincsen betétem. Folytatódott az Egy csók és más semmi, Egy szédült pillanat, a Május éjszakán… majd a Csendes otthon című film dala az Összecsendül két pohár, és Sárosi Kati két dala a végére az Ugye Te is akarod… és végül az Egy velem ugye könnyen megy című dal csendült fel.

Komáromi Anett keretjátéka nagyon ötletes és jó volt, aki végig a színpadon „dolgozott”. Mindezt műsorvezetőként is elmondhatta volna, de így a közönség számára sokkal izgalmasabbá vált az este. Komáromi Anett kedves, aranyos, humoros, közvetlen, dudorászó gépírókisasszonyt jelenített meg. Egy dal erejéig énekhangját is hallhattuk. Liszi Melinda és Nagy Róbert hangja, előadásmódja – mint mindig – most is tökéletes volt. Nagyon kellemes este volt.

Vélemény, hozzászólás?

Gombkötő Sándor és Pljesovszki János képviselheti Békés megyét az országos döntőben

Befejeződtek az érettségi vizsgák a Vajdában