in ,

Addíció együttes, avagy ahogy a fiatalok látják a világot

Molnár Dániel és Nánási Attila

Félreértés nem essék: addikció helyett addíció. Míg az előző függőségre utal, az utóbbi egy olyan kémiai reakció, melynek során két vagy több vegyület molekulája melléktermék nélkül egyesül. A szarvasiak számára a jelentések sorába bekerülhet egy fiatal csapat is, akik valamivel több, mint egy éve találtak egymásra. Az Addíció – amely egyben a fiúk keresztneveire is utal – július 8-án, a Zenepavilonban mutatkozott be saját szerzeményekkel és újraértelmezett versfeldolgozásokkal.

– Úgy indult a történet, hogy két éve felléptem a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium gáláján, ahol két saját rapdalt adtam elő, zenei alapokkal kísérve. Később úgy döntöttem, hogy egy kis csapatot gyűjtök magam köré. Akkor még négy főből állt, de a jelenlegi tagok, Frankó Dávid és Nánási Attila is köztük voltak. Megszületett az első teljesen önálló szerzeményünk, ami ugyancsak a rap műfajában íródott. Néhány hónapja felvettük az Addíció nevet, ami egyben azt is jelentette, hogy a rapbetétek mellett egyre inkább helyett kapott a dalokban a hiphop világa  is – idézte fel a nem is olyan régi kezdeteket Molnár Dániel, a csapat frontembere.

Dani Kőházi Ferenc, közismertebb nevén FankaDeli magyar underground hiphop előadó, hangmérnök, rádiós műsorvezető hatására indult el ezen az úton, aki több jó tanáccsal látta el. Egy tehetséges fiatalokból álló csapatot maga köré gyűjtve egyengette az akkori középiskolás életét, és fiúkkal közösen két lemez is megjelent.

– Az egyik legnagyobb baj, hogy sok sokan, kortól függetlenül a rapet egy borzasztó műfajnak titulálják, az Amerikából származó rapzenét veszik alapul – érzékelteti a nehézségeket. De én hiszem, hogy ezek a szövegek valamelyest közelíthetnek a modern vershez, hiszen mélyről jövő érzéseket, gondolatokat tükröznek.

Mindezt az is erősíti, hogy a formáció több vershez is visszanyúl, és saját szemüvegükön átszűrve adják elő. Mindezek ellenére azt is elismerte, hogy látja az folyamatot is, hogy sokan kortársai közül „nem jó irányba haladnak”. Éppen ezért bízik benne, hogy dalaikon keresztül a felnőttekben is felcsillan a remény, hogy a mai generáció is tud valamit letenni az asztalra.

Az folyamatosan növekvő létszámú közönséget Fodor Mariann, a Zenepavilon háziasszonya köszöntötte. Elmondta, a második évadát élő közösségi tér június 13-án nyitotta meg kapuit, és több mint hatvan estén át várja kikapcsolódni vágyókat. A hangulatos esték sorában helyet kapnak a különböző zenei műfajok, és olykor a tánc is színesíti a programot. A pavilon augusztus 19-én hagyományosan a Szarvasi Kamarazenekar ünnepi hangversenyével zárul.

Az öntözés a biztonságos és minőségi termelés záloga

Hűvösvölgyi Ildikó Weöres Sándor verseivel varázsolt