Connect with us

Csabacsűd

Csabacsűd: Túl az utóbbi évek legnagyobb fejlesztésén

Már csak az utolsó simítások vannak hátra a szennyvízberuházás helyreállítási munkálataiból. Csabacsűdön több éves folyamat végére kerülhet hamarosan pont, ugyanis már csak néhány utcában folyik kisebb aszfaltozás az eredeti állapotok visszaállítása céljából.

–  A műszaki átvétel július 20-án történt meg, ami azt jelenti, hogy innen számítva alkalmas a hálózat az üzemeltetésre – jelentette ki büszkén Molnár József polgármester. A kivitelezőre már csak néhány kisebb volumenű feladat vár, mint a tereprendezés és az utak helyreállítása. Úgy látom azonban, hogy ez jó ütemben halad, így néhány napon belül lezártnak tekinthetjük a projektet.

Mint arról már korábban részletesen tájékoztattuk olvasóinkat, a több mint 344 millió Ft értékű fejlesztés 90%-os intenzitású volt, és összesen 339 ingatlant érintett. A beruházás keretében 5944 m gravitáció vezeték, 3670 bekötő vezeték és 1034 m nyomóvezeték épült meg, valamint két átemelő műtárgy készült el. Ezzel egy időben szükségessé vált a 2010-ben átadott a szennyvíztelep átalakítása is a csővezetéken érkező szennyvíz számára.

– Mindennek lehetett nevezni a földmunkák alatti időszakot, csak látképnek nem – emlékszik vissza a legnehezebb időszakra most már megkönnyebbülten. De el kell fogadnunk, hogy minden mélyépítési munka jár némi felfordulással azért, hogy cserébe egy komfortosabb település irányába mozdulhassunk el.

A település első embere nem felejtett el köszönetet mondani a lakosságnak türelméért és toleranciájáért, melyet a kivitelezés ideje alatt tanúsított.

Ottjártunkkor már csak a Petőfi Sándor, József Attila és a Bacsó Béla utcában dolgoztak az INTEGRÁL Építő Zrt. munkatársai.

– Már csak egy kapubejárót kell rendbe tennünk, és némi aszfaltozás van hátra – újságolja örömmel a kivitelező cég egyik munkatársa. Az elmúlt napokban emellett lakossági igények is érkeztek, ezeket lehetőség szerint ugyancsak igyekeztünk kielégíteni.

A projekt – a magas belvíztől eltekintve – megfelelő ütemben zajlott le.  A végleges zárást azonban a pályázat pénzügyi elszámolása jelenti az irányítóhatóság felé, ami után jár egy nagy piros pont mind az önkormányzatnak, mind pedig a projekt valamennyi részvevőjének.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Örökség serleg elismerésben részesültek a csabacsűdi Kispacsirták

Csabacsűd

Molnár József polgármester és Kasikné Csík Zsuzsanna jegyző Molnár József polgármester és Kasikné Csík Zsuzsanna jegyző

Az illegális hulladék felszámolását célozza meg Csabacsűd

Csabacsűd

Fotó: Hegedűs Éva Fotó: Hegedűs Éva

Összeállt Csabacsűd éves programterve

Csabacsűd

Molnár József polgármester, Válkovszki Mihály, a szlovák önkormányzat elnöke, és Kasikné Csík Zsuzsanna jegyző (Fotó: Hegedűs Éva) Molnár József polgármester, Válkovszki Mihály, a szlovák önkormányzat elnöke, és Kasikné Csík Zsuzsanna jegyző (Fotó: Hegedűs Éva)

Megkezdte éves munkáját a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat

Csabacsűd

Hirdetés

Advertisement

Archívum

2015. július
h k s c p s v
« jún   aug »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kategóriák

Friss

Connect