Hegedűs Éva
A nagy elődök, Tessedik és Melis György után a város újabb díszpolgárral lett gazdagabb. Július 23-án, a település újratelepítésének 293. évfordulóján ünnepélyes keretek között vette át az elismerést Mótyán György Tibor. Ahogy a népművelő gyakran fogalmaz, számára a büszkeség szó idegenül hangzik, épp ezért nem szívesen használja. Az érzést leghitelesebben a hála adja vissza, amit minden bizonnyal akkor is benne lakozott, amikor beszélgettünk vele.
– Új díszpolgára van Szarvas városának, az Ön személyében. Mit jelent Önnek ez a kitüntető cím?
– Egyrészt nagy meglepetést jelentett, mert sikerült titokban tartani mindazoknak, akik felterjesztettek erre a nagyon rangos kitüntetésre. Én mindig arról szoktam beszélni, hogy a szeretet soha nem önmagában érinti meg az embert, hanem valamilyen köntösbe öltözve. Ez most az elismerés és kitüntetés köntösében érkezett, aminek nagyon meg kell örülni. Egy valamit azonban nem lehet vele megtenni: az elégedettség mögé bújva eltespedni. Ezt igazán csak úgy tudjuk viszonozni azoknak, akiktől kaptuk, hogy továbbadjuk. Nagy megtiszteltetés, hogy ott lehetek olyan nevek, mint Tessedik Sámuel vagy Melis György mellett, tudván azt is, hogy hol van az én helyem. Egy biztos: ez az elismerés nem fogja a város és az itt élők iránt érzett alázatomat csorbítani, épp ellenkezőleg, megerősíti. Úgy érzem, a díj egyúttal egyfajta kötelességet is ró rám, ezért amíg a „Nagybíró” engedi, hogy tegyem a dolgom, addig osztogatom tovább a szeretetet.
– Több mint negyven éve áll Szarvas kulturális életének a szolgálatában. Kevesen tudják, hogy könyvesbolti eladóként kezdte, majd népművelőként folytatta. Mikortól érezte magában ezt a tudatos kulturális missziót?
– Minden a könyvesbolti időszaknál kezdődött. Ott jöttem rá, hogy az eladó, legyen az könyv vagy hanglemez árusító, egyben egy kicsit népművelő is. Amikor ajánlottam valamit, esetleg olyat, ami nem tetszett, a véleményemet szerényen és burkoltan ugyan, de mindig elmondtam. Ezzel együtt pedig ízlést és szokásokat formáltam, még ha mindez szűk körben is történt.
– Később a tanyavilág szegleteibe igyekezett eljuttatni a kultúra csíráját. Hogy emlékszik erre az időszakra?
– Ezek voltak a legkedvesebb éveim. Ott tanultam meg, hogyha az ember szeretetet ad, akkor szeretetet kap cserébe. A tanyai ember nagyon hálás tud lenni, de nem szabad őket lenézni, vagy hátrányosabb színekben megjeleníteni. Ezzel együtt nagyon kritikusak, ha úgy érzik, a népművelő valamit nem jól csinál. Én mindkettőt megéltem: a szépet és jót, illetve az árnyékosabb oldalt is. Mindkettőből sokat tanultam.
– Számos közösségi és karitatív tevékenységet is ellátott, és nem mehetünk szó nélkül el amellett sem, hogy ötször választották meg a szarvasi Szlovák Önkormányzat elnökének. Ezen a területen mit tart a legfontosabb eredményeinek?
– A Letelepedési Emlékkő az, ami a legjobban benne maradt a lelkemben. Úgy érzem, hogy a tőlem a stafétabotot átvevők is igyekeznek ezeknek az értékeknek a mentén haladni, és persze újabb értékeket teremteni. De szeretettel gondolok a szarvasi újságra vagy az emlékkönyvre is, ahol 12 évet fogtunk át a szarvasi Szlovák Önkormányzat életéből. A Melis György szobor is közel áll a szívemhez, hiszen ő is szlovák volt, és művészetével kellőképp ápolta a szlovák hagyományokat.
– Kevesen hiszik el, hogy nem kell országos hírnévre szert tenni ahhoz, hogy megbecsülést és szeretetet érjünk el, mint ahogyan az Ön esetében történt. Mit jelent Önnek ez a közösség és város, amelyekért annyi mindent tett?
– Nekem a mindent jelenti, mert itt születtem, itt nőttem fel. Igaz, hogy több alkalommal éltem külföldön – Németországban, Szlovákiában – így igazán megértettem, milyen fontos tud lenni a szűkebb értelemben vett haza. Nekem Szarvas az igazi hazám. Nagyon jóleső érzéssel fogadtam a kitüntetést, és igyekszem a jövőben is rászolgálni.
