in , , ,

Augusztus 6-ig tartanak az éjszakai repülések

Éjszakai repülésre készülnek a kecskeméti repülőbázis pilótái augusztus 3-tól augusztus 6-ig több város fölött, ez nagyobb hanghatással jár, ezért a honvédelmi tárca a lakosság megértését és türelmét kéri – közölte a minisztérium sajtóosztálya az MTI-vel vasárnap.

A tájékoztatás szerint hétfőtől csütörtökig minden nap este hat órától hajnali 1 óráig a repülők éjszakai repüléseket hajtanak végre, a kiképzéssel a pilóták éjszakai körülmények közötti repülési képességét fejlesztik.

Az éjszakai repülés során – Kecskeméten kívül – nagyobb zaj és hanghatás lesz tapasztalható Eger, Balmazújváros, Miskolc és Heves, Szolnok, Kisújszállás, Mezőtúr, Szarvas valamint Orosháza és annak 30 kilométeres körzetében – olvasható a közleményben.

Honvédelem-hadgyakorlat – Budapest, 2015. augusztus 2., vasárnap (MTI)

V. Németh Zsolt: milliárdos fejlesztések a természetvédelemben

A csabacsűdi birkapörkölt aratta a legnagyobb sikert Csatán