Befutott a Körös fölé az Orient

Szomor György

Hétfőn este a Békéscsabai Jókai Színház és a Művészetek Háza Gödöllő közös produkcióját, az „Orient” című zenés játékot két színművész Dósa Zsuzsa a Cervinus Teátrum művészeti vezetője és Varga Viktor a Teátrum rendezője ajánlotta a nézőknek, elmondva többek között, hogy a Fricska Táncegyüttes, koreográfusa – Moussa Ahmed – valamikor gyermek néptáncosként díjak sorát nyerte Szarvason a Gyermek Néptánc Fesztiválokon. „Az Orient a lehetőségek vonata, az elegancia, a kaland, a nagy utazás szimbóluma. Különleges járat, az ismeretlen keresését, a távoli egzotikum felkutatását, megismerését jelképezi. Egy sínpár, mely összeköti Keletet Nyugattal. Egy zakatoló híd, mely átível folyókat, szakadékokat, akadályokat, nehézségeket.” „Vajon miért dőlnek le a hidak, vajon meddig törnek ki háborúk – kérdezi a rendező két rövid felvonásban.”

Nagy érdeklődés előzte meg az előadást, hiszen az alkotók, közreműködők mindannyian mesterfokon művelik hivatásukat. Az egész előadás olyan mestermunka, amilyet színházban még nem lehetett látni, újszerű, látványos, mozgalmas az utolsó hangig. Ráadásul olyan zenés játékot hoztak létre az alkotók, amely bármelyik országban előadható, hiszen a zenéhez, „a tánchoz nem kell tolmács”(Topolánszky Tamás). Szöveg nincsen, a népdalok eredeti nyelven szólaltak meg a Cimbaliband előadásában. Gubik Petra és Szomor György dalainak szövege (is) nagyon jó, de ez csak egy része az előadásnak, – főként a zene és a tánc dominál.

A hoszteszek erre az estére az Orient kalauzainak öltöztek, így kezelték a jegyeket, vagyis már a megérkezésekor ráéreztünk egy hangulatra, – mert mi is felszálltunk az Orientre – ami az előadás végéig kitartott. Maga a történet annyi, hogy egy Férfi (Szomor György) elindul Párizsból, egy Nő (Gubik Petra) pedig Isztambulból az Orienttel, mindketten egy új élet reményében. Vannak állomások, ahol a vonat megáll, így végigvezetik a nézőt Párizs, Isztambul, Szófia, Szerbia, Románia, München, Bécs zenéjén és táncain. Az előadás a sínek építésével kezdődik, ami táncban, zenében elmesélve, játszva a fényekkel, döbbenetesen jó kezdés. Az előadás végére, ebből emelkedik majd fel a híd…

A „vasak zenéje” után lassan megszólal a harmonika, amivel elkezdődik Párizsban a nyüzsgés. Lányok, fiúk sietnek, van egy nagyon jó bőröndtánc. Megérkezik a Férfi is, aki „… és ha elindulok, mindent itt hagyok” – énekli. Felszáll a vonatra, és Párizsból máris elindult az Orient. A következő jelenet Isztambul, ahol a Nő búcsúzik „de ott mi vár, de ott ki vár, egy más világ, milyen világ…” gondolatokkal száll fel a vonatra, hogy valahol találkozzanak. Az állomások, a táncok, országoknak megfelelően. Volt vidám szerb tánc, botostánc, jódli és bécsi keringő. A zene árad, a táncosoknak nem sok idő jut átöltözni az országoknak megfelelő jelmezekbe.

Új kép: férfiak építik a hidat, és szakad az eső, nagyon jó jelenet, mind zenében, mind táncban, mint fényekben és az eső… – nagyon ötletes megoldás! A háttérben a valódi hídépítés képei láthatóak. A Talamba pedig veri az ütemet – vas, a vashoz. Fantasztikus hatás, képben, hangzásban, fényekben.

A Nő és a Férfi óriásbábokként jelennek meg. Duettet énekelnek, de nem egymásnak, a mozgás, a hang ámulatba ejtő. Mindketten arról énekelnek, van-e valaki, aki várja őket. Érzelmes, látványos. És akkor még nem írtam, hogy a kivetítőn folyamatosan látni, a vonatokat, ahogy elsuhannak, az állomásokat, amiket éppen elhagynak. Minden jelenetsor végén megy, zakatol a vonat a síneken.

Az előadás szünetében egy gyors, rövid zápor – milyen kegyes az ég – hamar eláll. Felszárították a színpadot, és a „kalauzok” is kiosztották a különböző zenei kellékeket az utasoknak (nézőknek). Zörgő labda, két kék lap, az egyiken csiszolópapír és két rövid fa (seprűnyél), – kinek mi jutott, vagy mit választott – ezekkel a természetes hangszerekkel a nézők is aktív résztvevőkké váltak az előadásnak.

A szünet után megelevenedett az a jelenet, amikor egy gróf lemaradt a vonatról Érsekújváron, mert a cigányzenét hallgatta. (A vonat balesetet szenvedett és éppen az a kocsi sérült a legjobban, ahol a gróf ült. Hálából pénzt adott a cigányoknak, hogy mindig játszanak, amíg a vonat áll. Ez egy történet a sokból, ami az Orienten történt.) Megjelentek a cigányoknak öltözött táncosok, zenészek, akik kannákon ütötték a ritmust, a cigánylányokkal együtt fergeteges tánc következett.

A Nő, álmodozik, és egy fogasra akasztott kabáttal ölelkezik, egyik keze a kabát ujjában, ez simogatja arcát, kezét, finom mozgássor, nagyon szép pillanatok.

Az érzelmes jelenet után vidám bohócok lepik el a színpadot, vidáman táncolnak és a közönség a céllövöldében célba dobhat labdával.

És puskalövést hallunk. Az I. világháború megidézése megdöbbentő jelenetsorban: az asszonyok, lányok búcsúja, majd a halott katonák siratása, a fekete kendős lányok szomorú képet festenek a színpadra. Az előadás kezdete óta épült híd felrobban és kettészakadt, a Nő és a Férfi a híd két oldalán rekedt – nem találkoznak.

A nézőtéri lépcső tetejéről elindul egy kislány és egy kisfiú kézen fogva a „Kis kece lányom…” című dalt énekelve. Ők a jövő, az ártatlanság, a tisztaság, amilyenné a jövőt tenni kell.

A Fricska táncegyüttes (Moussa Ahmed, Papp Gergely Bálint és Papp Máté Bence) nagyon nagy munkát végzett. Szinte elejétől a végéig a színpadon teljes erőt kifejtve táncoltak, és játszottak. (Igen, Ők az angol tehetségkutató egyik sztárjai.)

A három békéscsabai táncos lány (Farkas Boglárka, Litauszki Enikő és Török Tünde) is végig táncolták az estét. Méltó táncosok voltak a Fricska Táncegyüttes fiú csapatához.

Koreográfus: Moussa Ahmed és Darida Ildikó.

A zenéről is csak szuperlatívuszokban lehet írni, zeneszerző Szitha Miklós, Grünvald László és Unger Balázs, a zenei vezető: Szitha Miklós volt.

A Talamba tagjai: Grünvald László, Kiss István, Nagy Tamás, Szitha Miklós és Zombor Levente.

A Cimbaliband: Unger Balázs (cimbalom, ének), Szita Eszter (ének), Unger Gergő (gitár, koboz), Boda Gellért (hegedű), Horváth Dániel (dob), Lázár Gyula nagybőgő, basszusgitár).

Nos, a két együttes a táncosok mellett a másik lelke volt az előadásnak. Személy szerint engem a dob mindig lázba hoz. A Talamba zenéje ezen az estén is nagyon nagyot szólt. A dob ritmusa a sínépítésnél vagy a híd építésénél megadta a ritmust, a feszültséget, szinte érezni lehetett a munkások (táncosok) mennyire nehéz munkát végeznek. Az interaktív zene a közönséggel nagyon jó ötlet volt, mert így még inkább részévé vált a közönség az előadásnak. Ha valakinek kétségei voltak, lehet-e ütősökkel egy színdarabot létrehozni: a válasz igen!

A Cimbaliband zenéje szintén lenyűgöző. Szita Eszter éneke nagyon szép, tiszta hangzás. Talán két dal hangzott el magyarul, a többi eredeti nyelven. A zenészek a különböző népek zenéjét autentikusan szólaltatták meg.

Gubik Petra és Szomor György megjelenése elegáns, fenséges, énekhangjukról csak elismerően lehet beszélni. Az, hogy elvállalták a szerepet, ami nem igazi főszerep, mindenképpen elismerésre méltó. Mindketten, mint eddig bármikor magas-hőfokon égtek és meghatározó volt jelenlétük az előadásban.

A dalszövegeket Zalán Tibor, Szomor György, Unger Balázs és Unger Dóra írták. A forgatókönyv, a díszlet és látványterv Fekete Péter munkája volt.

Szcenikus: Egyed Zoltán, hang: Szalacsi Attila, fény: Haász Miklós. A jelmezeket Papp Janó tervezte. Videóanimáció, videógrafika: Vámos Zoltán, Szlávik Ágnes, Nagy Attila és Fekete Péter.

A rendező munkatársa Koleszár Bazil Péter, rendezőasszisztens Gábor Anita volt.

Az előadást megálmodta és megrendezte Fekete Péter.