in ,

Kezdődnek a rákötések Csabacsűdön

A szennyvízhálózat kiépítését követően hivatalosan augusztus elsejétől kezdődött a rákötések időszaka. Ennek kapcsán hívták tájékoztató lakossági fórumra az érintetteket. A csabacsűdi Művelődési Házba sokan jegyzetfüzettel és kérdésekkel felvértezve érkeztek, és egyiket sem féltek használni.

Tinkáné Zvara Erzsébet, az ALFÖLDVÍZ Zrt. munkatársa a házi bekötő vezeték készítésének lehetőségeiről tájékoztatta a megjelenteket. Hangsúlyozta, a csatornára kizárólag kommunális szennyvíz köthető, elfedés előtt pedig a műszaki paraméterek ellenőrzése miatt értesíteni kell az ALFÖLDVÍZ Zrt. illetékes kollégáját. Az ellenőrzés az előzetes tervek szerint hétfői és pénteki napokon történek, de a cég a lakossági kéréseket rugalmasan kezeli.

– Az akció augusztus elsején indul. Ha valaki a meghirdetést követő két hónapon belül ráköt, két hónap díjkedvezményben részesül – adott nyomatékot a minél előbbi munkakezdésnek.

Csabacsűd önkormányzat kötött egy bizományosi szerződést az ALFÖLDVÍZ Zrt.-vel, amely alapján a lakosság gyári áron vásárolhatja meg a bekötéshez szükséges anyagokat. Ehhez egy nyilatkozat kitöltésére van szükség, ami igazolja, hogy mindez a saját ingatlan területén kerül felhasználásra.

– A víziközmű törvény szerint egy év áll rendelkezésre a rákötések megvalósítására – mondta Molnár József. Egy másik törvény ellenben úgy rendelkezik, hogy 90 nap után ellenben talajterhelési díjfizetésre kötelezhető az a lakos, aki előtt ugyan elmegy a szennyvízcsatorna hálózat, de nem köt rá. A díja Csabacsűd esetében 1800 Ft/köbméter. Csabacsűd önkormányzata ezért úgy döntött, hogy biztosítja az érintetteknek az egy évet a rákötésre, ez idő alatt pedig nem számít fel talajterhelési díjat.

Czesznak János, a Csabacsűdi Csatornamű Beruházó Víziközmű Társulat elnöke a befizetések részleteiről tájékoztatta a lakosságot. Megnyugtatásul hozzátette, a felhalmozódott összeg – számításaik szerint – fedezi a költséget.

A házi bekötő vezeték elkészítése saját kezűleg vagy szakember bevonásával is történhet. Ez utóbbiban segít a Csabacsűdi Szolgáltató Nonprofit Kft. Mint elhangzott, ez esetben a bekötés méterenként 2800 Ft-ba kerül, amely tartalmazza anyagárat is. Amennyiben azt korábban már beszerezték, az összeget levonják a teljes árból. Valkovszki Mihály hangsúlyozta, az említett ár átlagár, pontos összeget az ingatlanon történő felmérés alapján tudják megmondani.

A vállalkozások képviselői reagáltak a lakosság által felvetett észrevételekre, problémákra is. Volt, aki a nem elvégzett bekötés miatt kért szót, néhányan pedig a félbehagyott helyreállítási munkálatokat sérelmezték. A kivitelező INTEGRÁL Építő Zrt. képviselője ígéretet tett, hogy utánajárnak a felvetéseknek, és igyekeznek mihamarabb eleget tenni a lakosság igényeinek.

Vélemény, hozzászólás?

Szarvasi lány fejére került a korona

Pécsi Ildikó Szarvason