Vadveszély: balesetek Békés megyében

Békés megye útjain az elmúlt hétvégén öt olyan közúti közlekedési baleset történt, amikor személygépkocsi őzet ütött el. A rendőrség figyelmet kér a közlekedőktől.

Békés megyében 2015. augusztus 7-e és 9-e között öt alkalommal ütött el személygépkocsi vadat. Kardos, valamint Kondoros közelében, az Orosháza és Pusztaföldvár közötti úton, illetve Orosháza és Gyomaendrőd külterületén is őzek szaladtak, ugrottak ki személyautók elé. Ezek a közúti közlekedési balesetek anyagi kárral jártak, személyi sérülés nem történt. A hasonló helyzetekben bekövetkezett ütközések azonban súlyos sérüléssel vagy akár tragédiával is végződhetnek. A rendőrség ezért figyelmet kér a közlekedőktől.

Augusztus az őzek párzási időszaka, így ezekben a hetekben nagyobb az esélye annak, hogy váratlanul vad szalad, illetve ugrik ki a közúton közlekedő járművek elé. A vadbalesetek jellemzően az éjszakai, hajnali órákban következnek be. A Békés megyében az elmúlt három napon történt balesetek közül három ütközés 5 óra 30 perc és 8 óra között, kettő pedig 20 óra 30 perc körüli időben történt. Az ilyen jellegű közúti közlekedési balesetek elkerülése érdekében hasznos lehet a gépjárművekre vadriasztót szereltetni, amelynek kiválasztásához érdemes szakember tanácsát kérni.

A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy mindenhol legyenek körültekintőek, ne csak azokon a helyeken, ahol vadveszélyre figyelmeztető táblák vannak. A balesetek többségében az őzek féktávolságon belül kerülnek a járművek elé. Tartsák be a sebességhatárokat és vezessenek az út- illetve látási viszonyoknak megfelelően. Ha szükséges, inkább lassítsanak. Így veszélyhelyzetben nagyobb az esélye annak, hogy meg tudnak állni és egy esetleges ütközés is valószínűleg kevésbé súlyos következményekkel jár.

A közlekedési szabályok betartása mellett is előfordulhat, hogy valaki vadbaleset részese lesz. Ilyenkor értesítsék a rendőrséget, az egyenruhások megteszik a szükséges intézkedéseket. Felveszik a kapcsolatot a területileg illetékes vadásztársaság képviselőjével, aki gondoskodik a sérült vagy elhullott állat elszállításáról.

Comments are closed.