in , ,

Szénégetők útján a szarvasi szlovákok

Kis csapattal, de nagy lelkesedéssel indult útnak augusztus 8-án szombaton a Szarvasi Szlovákok Kulturális Köre. Az úti célt a Mátra hűs tájai határozták meg, a Mátraszentistván, Mátraszentlászló, Mátraszentimre települések háromszögében zajlottak programjaink a mátraszentimrei szlovák önkormányzat elnöke, Kaszaláné Szabad Judit lelkiismeretes idegenvezetése mellett. Elsőként az ottani szlovák tájházban tettünk látogatást. Megtudhattuk, hogy a hegyekben élő emberek elsősorban szlovák anyanyelvűek voltak, akik üvegfúvással és szénégetéssel foglalkoztak.  Második megállónk a csodatévő forrásáról is ismert Fallóskút volt. Szívesen kortyoltuk  gyógyító és hűsítő vizét. Hihetetlen volt az, hogy bazilika méretű templom épült köré, „ A világbéke temploma”, ami egyházi ünnepeken több ezer hívő részvételével búcsújáró hellyé vált. A mátraszentimrei szlovák iskolában tett látogatásunk után azok tanulóit egyszerűen csak irigyeltük a lehetőségeik, az eredményeik és az ellátottságuk miatt. Az iskola nagytermében helyi festők különböző technikával készült alkotásait méltathattuk. Folytatva utunkat, sétát tettünk a szénégetők útján, megismertük az ősi foglalkozás nehézségeit és szépségeit. A tanösvényen pedig tájhonos gombafélék, növények, rovarok, lepkék hirdették azt, hogy ők is itt élnek. Délután kettőkor már csillagokat láttunk, de szerencsére nem a fáradtságtól, vagy a hőségtől, hanem a piszkéstetői csillagvizsgáló obszervatórium két óriási távcsöve tette ezt számunkra lehetővé. Később kinéztük magunknak a Vidróczki csárdát, ahol maga a tulajdonos mutatta be a környék egykori híres betyárját, a róla készült festményeket és szobrokat. Útban esti pihenőhelyünk felé a három falu temploma és az európai színvonalú új sípálya keltette fel érdeklődésünket. Szállásunkon tovább folyt a helyi szlovákság életének kendőzetlen megismerése, amiben partnerünk volt Nagyfalusi Sanyi bácsi, a környék „bölcse”. Korát meghazudtoló fiatalos lendülettel ugrott el az erdőbe szurokfűért, mert az ott vadon terem. Vasárnap délelőtt Magyarország legmagasabban fekvő tava, a Sástó és környéke szolgálta kikapcsolódásunkat, kinek kedve szerint egy kis fürdőzéssel egybekötve. Természetesen a túrázó kedvűek felmásztak Sástó jelképére a kilátóra is, ahonnan végtelen panoráma és pazar kilátás tárult eléjük. A 33 résztvevő ez úton is köszöni az Országos Szlovák Önkormányzatnak, a Magyarországi Szlovákok Kulturális Intézete – Szarvasi Régiójának és Szarvas Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának támogatását a mátrai tájegység túrához. A kétnapos kirándulás alkalmával a résztvevők bepillantást nyerhetett a mátrai kistelepülések (Alkár, Horná huta és Fiškalitáš huta) kultúrájába. Életképeken keresztül részesei lehettünk a szlovák tradícióknak az üvegfúvók és a szénégetők útján.

Kmotricza Margit

Vélemény, hozzászólás?

Egy nepáli misszió margójára

Ady Endre és Dankó Pista a Medve Színpad szemével