in ,

Finom szilvás sütik és verőfényes napsütés a Szilvanapok zárónapján

A szilvanapok zárónapja termésáldással és a szilvás sütik állórajtos versenyével kezdődött. Ez utóbbi abban merült ki, hogy a háromtagú zsűri elé egy hosszú asztalra tálalták a döntőbe jutott finomságokat, a három cukrászmester pedig előttük elsétálva csipegetett belőlük. Természetesen szigorú szakmai szempontok szerint a készítők árgus tekintetétől kísérve. A versenyre az idén is három kategóriában – egészségmegőrző, hagyományőrző és modern – lehetett nevezni a szilvás sütiket. A felhívásra 20 feladótól 38 recept érkezett a szervezők postafiókjába. Ez szinte teljesen megegyezik a tavalyi 18 beküldő 36 sütijével. Míg tavaly vidéki, most a szarvasi nevezők voltak többségben. A szervezők statisztikái szerint az egészség megőrzését segítő sütemények száma mutatott jelentős növekedést.

Ezek közül kategóriánként három került a szakértő szemek elé. Először külalakra, majd állagra, ízvilágra koncentrálva szelektáltak a zsűri tagjai, Urbán Ildikó, Sárkány Mihály és Benke Zoltánné Kati.

A döntőbe jutott egészségmegőrző kategóriában a szegedi, de szarvasi gyökerű Gyurik Tímea paleo szilvás sütije ízlett a zsűrinek a legjobban. Őt a szolnoki Szegedi Edit követte reform módon elkészített szilvás-almás lepényével, ill. a helybéli Rába Ildikó bohém szilvás-tekercsével. A hagyományőrző amatőr cukrászok között a szarvasi Sándor Andrea vihette haza a fődíjat szilvalekváros kelt kiflijeinek köszönhetően. A képzeletbeli dobogóra “Bence kedvence” fantázianevű szilvás pitetortájával az öcsödi Borbély Petra és szilvalekváros omlós tepertős pogácsájával a székelyes szakácstanuló Papp Diána állhatott.

A modern sütik kategóriájában csak szarvasi jutott a legjobb háromba. Sorrendben Nagyné Demcsák Andrea szilvás ízkavalkádja, Papp Diána szilvás-zabpelyhes süteménye, valamint Hajdú Anna szilvás süteménye jutott. Külön díjazták a legfiatalabb (Styevák Nándor és Attila), a legidősebb szakácsot (Surányi Béláné) nevezőket. A Szarvasi Mozzarella Kft. különdíját Styevákné Huszárik Szilvia vehette át.

A vasárnap mindig erős fesztiválzáró fellépőkben. A szervezőknek ezúttal is sikerült olyan sztárvendégeket hívni, akik megtöltötték a sátrat. Elsőként Balázs Pali tartott lazító-, nyújtóedzést a három napnyi fesztiválozásba megfáradt rajongóinak. A közönség szívesen követte utasításait, így garantált volt a savasodás elkerülése. Az énekes elsősorban az integetőizom lazítására helyezett nagy hangsúlyt.

Míg Balázs Pali a sátorban levők egészségével törődött, addig a Cimpaliband odakint melegített a zenéjére. A színpadra Cimbalibandként mentek fel, viszont le már Cimbulibandként jöttek. A XVIII. Szilvanapok búcsúkoncertjén hatalmas hangulatot csinált Unger Balázs és bandája. Erre még a nap is kisütött.

Vélemény, hozzászólás?

Szép lányok, jó pálinkák és zene minden mennyiségben a Szilvanapok második napján

Viszlát nyár!