in ,

Lájkolj!: Szarvasi különdíj a tét

Ma éjfélkor jár le a határidő a „Legszebb konyhakert” Közönség-Díjáért folyó versenyben. Az országos díjak mindegyikét egyetlen település, Nagykanizsa zsebelte be, ráadásul ők állnak az élen a közönségdíjasok körében is. A Facebookon zajló szavazás mostani állása alapján alig 300 szavazat választja el a közösségi kategóriában induló óvodai kertet szarvasi ellenfelétől.

A 39. számmal jelölt szarvasi vegyes kert méltán érdemelte ki korábban települési szinten az első díjat. A madárbarát kert tulajdonosa 2200 m2 méteren összesen 12 fajta növényt nevel, és törekszik a természetbarát módszerek alkalmazására. Emellett saját vetőmagot használ, fúrt kútból öntöz, komposztál, talajtakarást, vetésforgót alkalmaz.

– Azt szeretnénk elérni, hogy ne minden díjat egy Zala megyei település nyerjen meg, hanem Békés megye is megmutathassa értékeit. Büszkék lehetünk azokra a kertművelőkre, akik fáradtságot nem kímélve ma is művelik a kertjüket, példát mutatva másoknak is – vélekedik Hajdú Pál, a Tessedik Sámuel Kertbarát Kör titkára.

Mint azt korábban megírtunk, a versenyt először négy éve hirdették meg, azóta pedig mind nagyobb népszerűségnek örvend. Kezdeményezője Karcag város alpolgármestere, Kovács Szilvia volt, aki elsősorban a fiatal generációban kívánja tudatosítani a kertművelés fontosságát.

A felhívásra 2013-ban már 60 település közel 1000 kertje jelentkezett, idén pedig tovább bővült a kör. Kétszáznál több település ragadta meg a lehetőséget a bizonyításra, köztük Szarvas is. A településen 13 kertművelő mutatta meg hátsó kertjének kincseit, az eredményt pedig a szilvanapok keretében ismertette a zsűri.

Az óra egyre sürgetőbben ketyeg, de még van esély megfordítani a verseny állását. Szavazni kizárólag a Facebookon keresztül lehet, a Legszebb Konyhakertek oldalon lehet, de a szarvasi résztvevő linkjét megtalálják a Tessedik Sámuel Kertbarát Kör Facebook-oldalára kattintva is, a zártkert 3. vegyes kategória 39. számú kert elnevezés alatt.

Vélemény, hozzászólás?

Csodálatos favágóidőben zajlott a Hunyadi mérkőzése

Ha Szilvanap – akkor wittlichi diákok!