in ,

Kolbász, pálinka, méz és libamáj gazdagította Békés megye kosarát

A Szent István-bazilika előtti téren ismét bemutatkoztak a magyar értékek, Magyarország 19 megyéje – közöttük Békés megye – mellett a határon túli magyarság is elhozta értékeit, nemzeti és tárgyi kultúráját, hagyományait.

2013-ban hagyományteremtő céllal, első alkalommal rendeztek Magyar Értékek Napját. Az esemény nagy sikerére és értékőrző jelentőségére tekintettel a Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Nemzeti Hungarikumok és Értékek Szövetsége ismét megszervezte a nagyszabású programot. Az együttműködés eredményeként második alkalommal megvalósuló nagyszabású, értékorientált esemény a Kárpát-haza szellemi és tárgyi kulturális örökségének legjavát vonultatta fel a magyarság szimbolikus jelentőségű helyszínén, Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren.

A 19 megye, valamint a határon túli magyarlakta területek értékeit és több száz fellépőt felvonultató eseményt a közös értékek fölött érzett felelősségtudat és széleskörű szakmai-társadalmi összefogás hozta létre.

A programot a Honvédelmi Minisztérium vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Katonazenekar műsora indította, majd az ünnepi megnyitó után a téren felállított pavilonokban Magyarország 19 megyéje valamint a határon túli magyarság szervezetei mutatták meg nemzeti hagyományaikat, tárgykultúrájukat és a térség emblematikus értékeit. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a hazánkban fellelhető értékek sokszínűségére, azok megőrzésének és továbbadásának felelősségére.

Annak érdekében, hogy szellemi örökségünk is méltóképpen reprezentálva legyen, a téren felállított színpadon a kiemelkedő eredményt elért hazai és határon túli amatőr művészeti csoportok bemutatóival is kiegészült a program. A fellépők magas színvonalú ízelítőt nyújtottak emblematikus kulturális értékeikből, ezáltal is hozzájárulva ahhoz, hogy a figyelem közös kincsünk, a Kárpát-medence magyar értékei, sajátos hagyományai felé forduljon. Békés megyét Jankov Gyöngyvér és Kopasz Zsófia képviselte, akik népdalokat adtak elő.

Az esemény rangjának emelése érdekében egy új, ünnepélyes programelemmel is bővült a Magyar Értékek Napja: minden megye egy-egy kiemelt, jellegzetes értékét vagy azt szimbolizáló termékét ökumenikus szertartás keretében áldották meg. Békés megye kosarát a két hungarikum, a gyulai és a csabai kolbász mellett pálinka, akácméz és hízott liba májából készült termék gazdagította. A termékkosarat és Békés megye díszzászlaját a Hudák Család Kéziszövő Műhelyében készült ruhába öltözött fiatalok vitték Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke kíséretében.

Mindezek mellett egyéb programokkal is kiegészült a rendezvény, a gyerekeket – ismeretterjesztő célzattal – a Magyar Értékek és Hungarikumok játszóháza várta, ahol a család legfiatalabb tagjai óriás méretű szabadtéri játékokon egy-egy hungarikum fényképet állíthattak össze. Lehetőség volt meglátogatni a Parlamentet és a Néprajzi Múzeumot, de akár városi sétára is indulhattak a vállalkozó kedvűek. Az eseményen ismét kiállították és bemutatták a Magyar Értékek Vándortérképét és Vándorkódexét. A szimbólum értékű kódex és a térkép 2013-ban a Magyar Értékek Napjáról indult országjáró útjára. Az elmúlt hónapokban a térképen kézlenyomatukat hagyták mindazok, akik számára az értékek jelentik a közösség egységének és erejének alapját.

A program végén kezdődő ünnepi szentmisét követően a programot Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész és a Mária Rádió kórusverseny ezüst minősítésével és különdíjával bíró Hunyadi Véndiák Kórus közös hangversenye zárja a Szent István Bazilikában.

Vélemény, hozzászólás?

Csabacsűdi kukoricanap: Hagyományok újratöltve

Játékos tanulással vette kezdetét a Mobilitási Hét