in , ,

Strasbourghoz fordul a Jobbik a férfiak nyugdíjazása ügyében

Gajdos Attila és Samu Tamás Gergő

Rendhagyó helyszínen, a Polgármesteri Hivatal udvarán tartotta sajtótájékoztatóját a Jobbik. Samu Tamás Gergő, megyei önkormányzati képviselő kitért az illegális migráció helyzetére. Elismerését fejezte ki a rendfenntartó szervek szerdai fellépését illetően, így megakadályozva az országhatárt átlépő menekültáradatot.

Hangsúlyozta továbbra is a határőrség visszaállítását, mivel a rendőröket gyakran az ország más pontjáról vezénylik át, ami az ottani közbiztonsági helyzetre lesz negatív hatással.

– Beigazolódott, hogy a kerítésre, a határzárra és a katonaság kivezénylésére is szükség volt. Ezek azok az eszközök, amelyek megállíthatják a folyamatot. Mindezt a Jobbik vetette fel először, a kormány pedig utánunk szaladt, és megvalósította az elképzeléseinket – mondta a megyei önkormányzati képviselő.

Hangot adott csalódottságának is. Az aláírásgyűjtést, ami férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulására irányult, alkotmányellenesnek minősítettek, így abba kellett hagyniuk. A kialakult helyzet mögött egyébként a Fidesz ténykedését véli felfedezni, mivel az erős társadalmi bázissal rendelkező kérdést elutasították. Ennek ellenére nem fújnak visszavonulót, a strasbourgi bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.

Gajdos Attila önkormányzati képviselő a migránskérdés kapcsán megjegyezte, az ütközet azt bizonyította, hogy az olykor elesettnek tűnő bevándorlók gyorsan agresszívvá tudnak válni, ha ellenállásba ütköznek. Mindez azokra a balliberális politikusokra is kijózanító hatással lehet, akik eddig mindezt támogatták.

A helyi ügyeket illetően elégedetlenségét fejezte ki az ivóvízjavító programmal kapcsolatban, aminek nem látja a végét. A határidő ugyanis szeptember 30-a, a munkálatok jelenlegi állása alapján azonban erősen megkérdőjelezhető a befejezés.

– Én magam azt nem értem, miért kell ezt majdnem egy évig húzni, és azóta nincs betemetve az utcák nagy része, amivel a lakosságnak több kellemetlenséget okoznak – méltatlankodott.

A sajtótájékoztató végén illusztrálták is a problémát, és egy alig néhány száz méterre fekvő, betemetetlen árkot szemrevételeztek.

Vélemény, hozzászólás?

Városi közlekedés kicsiben

Ismét sikeres hétvégét tudhatunk magunk mögött