Bajnokveréssel indítottak idehaza a lányok

20150926-IMG_3280

Az eredményes túrkevei nyitány után hazai környezetben is győzelemmel mutatkoztak be a szarvasi kézilabdás lányok. Az NB II-es pontvadászat tavalyi ezüstérmese a bajnoki címvédő Békéscsabát „gázolta el”, amely tegyük gyorsan hozzá, nem azonos azzal a csapattal.

Kezdetben nehezen születtek a találatok, az első három ráadásul hétméteresből született, de még a 15. percben is csak 5–4-es állás mutatott az eredményjelző. Ekkor azonban sebességet váltottak a hazaiak és a 24. percre 11–6-ra megléptek. A csabai fiatalok időkéréssel sem tudták rendezni soraikat, mert négy minuta alatt újabb hét gólt kaptak, amire csak egyel tudtak válaszolni.

A második félidőben sem lankadtak a házigazdák, a lila-fehér ifjak mintha felőrlődtek volna, így a 45. percre húsz gólra nőtt a két csapat közötti különbség (30–10). A meccs végén a cseresor is lehetőséget kapott Száva edzőtől, ami által kiegyenlítettebbé vált a játék.

A fiatal csabai csapat ellen rendkívül sportszerű mérkőzésen nyertek a hazai lányok.

Szarvasi NKK–EUbility Group-Békéscsabai ENKSE II. 37–17 (18–7)

NB II-es női kézilabda-mérkőzés. Szarvas, 200 néző. Vezette: Kuklis, Mazzag.

Szarvas: KASIK – BUZÁSI 9 (5), Elhardt 3, ZELEI 10 (2), Velky 2, Molnár 3, Kovács B. 5. Csere: Juhos (kapus), HAJDU 5, Bagi, Krizsán, Zubor. Edző: Száva Flórián.

Békéscsaba: Jani – Benkő 1, Hortobágyi, Ambrus K. 1, Ambrus P., Csepregi 5, Baranka 1. Csere: Ekker 2 (2), Milyó, Laurinyecz 2, Predescu 1, Petrovszki 2, Pap 1, Turák, Medve 1, Szatmári. Edző: Szabó Károly, Petrovszki György.

Kiállítások: 2, ill. 0 perc. Hétméteresek: 10/7, ill. 2/2.

Nyári Mihály