in , ,

A Szabados-Tóth család koncertje a múzeumban

A Szabados-Tóth családot nem kell bemutatni Szarvason, de a város határait átlépve játszottak többek között a MÜPÁ-ban is. Szombaton este a Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében az előre elkészített 120 székből három-négy maradt csak üresen, ami komolyzenei koncert esetében nagyon szép nézőszám. Büszke lehet a család, hogy zenéjüket a közönség szereti és elismeri, ami nem csoda, hiszen hangszereiket mindannyian mesterfokon szólaltatják meg.

Ezen az estén a családfő Szabados-Tóth Gábor basszus klarinéton, testvére László, fiai – Gábor és Bálint – klarinéton, lánya Ilona, és a család vendége Kulcsár Kristóf, zongorán játszott. Elhangzott Carl Böhm Quatet-je, majd Bartók Béla Román népi táncok című műve. A műveket szóban Szabados-Tóthné Kozák Ilona mutatta be, aki megemlékezett Bartók halálának 70 éves évfordulójáról (szeptember 26.).

Zenében következett Gabriel Grovlez: Sarabade és Allegro című műve, amit László klarinéton és Ilona zongorán adott elő. Ezt követte két Bach mű és egy Alec Temleton darab: Bach a városba megy címmel. Johann Sebastian Bach 1685-ben – 330 éve – született, művei ma is a legjátszottabb darabok. Beethoven azt írta Bachról: “Nem pataknak, tengernek kellene hívni!” – Bach nevének jelentése „patak”, – hangzott el.

Következett Brahms I. Magyar Tánca, Szabados-Tóth Ilona és Kulcsár Kristóf zongorán adta elő, de előtte Kulcsár Kristóf egy versét mondta el. Kovács Béla: Hommaga a’la Kodály című művét tolmácsolta a közönségnek ifj. Szabdos-Tóth Gábor. Wagner Tannhäuser című operájából a Zarándokkórust négy klarinéton megszólaltatva, felemelő érzés volt hallgatni.

A könnyed, kávéházi hangulatot a Caffe 1930 című Piazolla mű idézte fel, amit Bálint klarinéton, Ilona zongorán szólaltatott meg. A könnyed dallamokat folytatva Johann Strauss Pizzicato – polkája, Jacob Gade Tangója és Scott Joplin Peacherin ragtime-ja szólalt meg. Scott Joplin amerikai zeneszerző és zongorista, egy volt rabszolga fia, egyike volt az első olyan afroamerikai zenészeknek, aki európai stílusú klasszikus zeneszerzőnek számított, mert romantikus stílusban írt (1868-1917).

A családfő és lánya játszotta el Andy Firt – a remek jazz zenész – Hey Mr. Mango man című dalát. A jó másfélórás koncertet George Gershwin 3 prelűdje zárta. A ráadás Radnicko Koloja és Strauss Tere-fere – polkája nagyon jó befejezés volt. A közönség szűnni nem akaró tapssal köszönte meg a zenét a Szabados-Tóth családnak.

Nagyon hiányzott már a komolyzene, jó volt hallgatni. Október 10-én, szombaton a Múzeum dísztermében a Várnagy család koncertje látható és hallható, amely szintén kuriózum minden alkalommal, a koncert címe: Szerelem.

A fotókat készítette: Babák Botond

Vélemény, hozzászólás?

„Etika óra” kicsiknek és nagyobbacskáknak…

Lezárt ügy: vasvillával fenyegette édesanyja adósát