Kisregénnyel jelentkezett a szarvasi mesemondó

20151006-IMG_117

Történet szeretetről, barátságról, önzetlenségről, és egy picit a szerelemről – Harencsár László mesemondó így vall új kötetéről, az október 6-án bemutatott Gyöngyösről. A tűzoltóból lett író idén harmadjára örvendezteti meg az olvasóközönséget, most egy, a fikció és a valóság között ingázó, szívbemarkoló írással. A kisregényről a Szarvasi Városi Könyvtárban lezajlott könyvbemutató után a szerzővel beszélgettünk.

– A könyv éve az idei az Ön életében. A mese és valóság és az Egy híján húsz után októberben újabb kötettel jelentkezett, Gyöngyös címmel. Az előzőekkel ellentétben azonban most a felnőtt közönséghez szól. Miért?

– Kisregény, bár lehetne akár ifjúsági regény is, mert egy kislány kalandos életét meséli el. Schäffer Erzsébet, amikor nemrégiben itt járt, kapott tőlem egy tiszteletpéldányt, amit még a vonaton visszafelé elolvasott. Amikor felhívott, azt mondta, hogy egy nagyon szép, meseszerű történet, vagyis összességében nem áll olyan távol a mesétől sem.

– Mi ihlette? Vagy egyszerűen csak régóta ott lappangott Önben a történet?

– Ez is novellának indult, akárcsak az Egy híján húsz írásai. Mint ahogy a novelláim túlnyomó része, ez is úgy keletkezett, hogy a záró képek voltak meg először. Vagyis a végéről kezdtem, és építkeztem előrefelé. Érdekes módon, ez az egyetlen művem, amit valódi tintával írtam, és egy kicsit magam is visszamentem az időben. Egyszerűen vitt magával a történet. Pár hét alatt megírtam, és őszintén szólva, közben nagyon élveztem.

– A cím, Gyöngyös több asszociációt is felvet. Mi az alapja a történetnek?

– Egy kislányról szól, akit Gyöngyösnek becéznek. Van egy gyöngysora, amitől sohasem nem válik meg, és ugyanez gyöngysor kíséri végig a történetet is. Annyit még elárulok, hogy a gyöngyök között van egyetlenegy igazgyöngy. A történet folyamán nem derül ki, hogy mi is a valódi neve a főhősnek, de összességében is csak keresztneveket használok. Nem tartottam fontosnak, és így is szerettem volna teret engedni az olvasói fantáziának. A kor és a helyszín sincs pontosan meghatározva, de bizonyos mértékig lehet rájuk következtetni. Mindenki a megélt élményei alapján oda teszi, ahová szeretné.

– Aki Harencsár László történeteit olvassa, egy idő után azt érezheti, hogy minden történetben benne van egy kis mese, vagy ha mást nem, apró pici csodákkal van megtűzdelve. Tudatosan?

– Nem tudatos, egyszerűen jön. Gyakran visszaköszön az írásokban a gyerekkor, a természet szeretete. Sőt, ebben a regényben engem is fel lehet fedezni. Nem személy szerint, de a mesék révén. Vagyis olykor valós helyszíneket és embereket is belecsempészek a történetekbe, mint a Gyöngyösben, ahol az anyuka személye utal rám, aki épp olyan meséket olvas a kislánynak, mint amilyeneket én írok. A kötetet ezúttal is Horváth Hajnalka illusztrálta, ahogyan az előző kettő. Nagyon megszerettem az ő művészetét, lassan már kezd a védjegyemé válni.

– Nagyon tartalmas volt az idei év. Van, ami még belefér?

– Néhány hete hívtak a Kossuth rádióból, hogy a Fehérhajú mesék című rádiószínházat újra műsorra tűzik. Jövőre egy könyv még biztosan megjelenik, mert kész az anyaga. Teljesen más lesz, mint az eddigi három, a humoros írásaimat fogja tartalmazni. Szeretném továbbá valamennyi mesémet egy kötetben megjelentetni, de hogy ez mikorra valósul ez meg, csupán az illusztrátoron, Horváth Hajnalkán múlik. Remélem, jövő karácsonykor már kézbe vehetik.