„Szerelem! állunk őt ámulva”

20151010-varnagy2

Francesco Petrarca szonettje híven tükrözte a Tessedik Sámuel Múzeumban Október 10-én megtartott koncert tematikáját: a Várnagy család szokásos őszi koncertjét ezúttal a szerelemnek szentelte.

Mindenek előtt azonban egy Gluck-melódia csendült fel Dankó Ervinné, Irma néni emlékére, aki mindig meghallgatta a Várnagy család koncertjeit is.

Az est háziasszonya – szokás szerint – Simkó-Várnagy Judit volt, ő mondta el a koncert kezdetén, hogy két dolgot is ünnepeltünk a koncerttel. Egyrészt a családfőt, Várnagy Mihályt, aki néhány éve, október 10-én látta meg a napvilágot, azaz születésnapja volt. A másik pedig a szerelem, amit a bevezetőben már említett Petrarca szonettel foglalt ő is össze. A Várnagy családot két vendég is segítette: Tatai Nóra, a Zeneakadémia ének-szakos növendéke és Bene Hajnalka fuvolaművész, akit Simkó-Várnagy Mihály „hozott” a családba. Az eddig említett tiszteletbeli és igazi családtagok mellett természetesen ott volt Czettner Vera hegedűművész, ők hatan szóltak a szerelemről az est folyamán. Kiderült, hogy a szerelem roppant változatos valami: az első szerelemmel indul, folytatódik az óvodás-iskolás-gimnazista szerelmekkel, s van akinek a halhatatlan szerelem is osztályrészül jut. A szerelemben is van persze kevésbé jó dolog, a csalódás, a szakítás, válság és melankólia, de a költők és zeneköltők ezeket az érzéseket is szenzációsan fogalmazták meg. Amit tudni lehet és érdemes a szerelemről, azt ezen az estén megtudhatta a közönség. Nem is maradtak adósak, dörgő tapsokkal és bravó! bravó! kiáltásokkal ünnepelték az előadókat, akik nem távozhattak ráadás nélkül.

Francesco Petrarca
159. szonett

Szerelem! állunk őt ámulva, kit
káprázatul küldött az ég a földre.
Nézd: hogy szitál a szépség fény-esője!
Az angyal ő, ki földünkön lakik.

Nézd ritka köntösét, – hogy elvakít
elefántcsont-disze s aranyja, gyöngye!
Mily andalítva ring e karcsu, gyönge
test, míg csábitja árnyékos csalit!

S a zöld füvet s ezerszinű virágot
nézd: a vén tölgy alatt mind esdve kéri,
hogy rálépjen, vagy csak érintse lába.

S a szem szikráitól kigyúlni látod
a felhőt, – földön, égen minden élni
s örülni kezd, amerre néz a drága.

Képes Géza fordítása