in , ,

Hazafiúi kötelességüknek eleget téve emlékezett a Jobbik 56-ra

Samu Tamás Gergő és családja

Lassan karban kell tartani azt a kopjafát, amit majd tíz éve állított a Jobbik a 64 vármegye ifjúsági mozgalom helyi szervezetével közösen a Ciprus Fogadó előtt, a Körös partján.

– Hazafiúi kötelességeiknek eleget téve nemzeti ünnepünkön egy szál virággal, egy koszorúval, egy gyertya gyújtásával megemlékezzünk annál a kopjafánál, amit 2006-ban állított a Jobbik és a 64 vármegye ifjúsági mozgalom helyi szervezete. Évről-évre minden október 23-én, valamint november 4-én és február 25-én rendezvényt tartunk itt. Van, amikor szűkebb körűt, van, amikor akár több száz fővel is – mondta a megjelenteknek Samu Tamás Gergő pénteken, az Millenniumi emlékmű mellett felállított kopjafánál, majd megkérte Gajdos Attilát, hogy mondjon néhány mondatot az 56-os eseményekről.

– Évtizedekkel ezelőtt volt az 56-os forradalom. Úgy látom, hogy sok emberben elhalványul az emléke, már az országos megemlékezések szintjén sem olyan erővel emlékeznek meg róla, nem úgy gondolnak rá, mint amilyen horderejű esemény lett volna, mint amilyen tényleg volt. Fellázadt egy olyan kis, 10 milliós nemzet, mint a magyar a több százmilliós birodalom ellen. Megmutatta azt, hogy akkor ott le lehetett győzni. Persze volt ennek retorziója, mikor novemberben megindult a nagy gépezet és a többi nagy birodalomnak, köztük az Amerikai Egyesült Államoknak a beleegyezésével, maga alá temette a forradalmat, aminek következtében a jaltai rendszer visszaállt. Az a status quo megmaradt, amiben ott megegyeztek egymással Amerika és a Szovjetunió,és gyakorlatilag magára hagyták Magyarországot – mondta Gajdos Attila. A Jobbik szarvasi alapszervezetének elnöke beszélt még a megtorlásról, valamint a hosszabb távú következményekről.

A rövid megemlékezést koszorúzás, valamint a az emlékezés mécseseinek meggyújtása zárta.

Vélemény, hozzászólás?

Villonnal, Göncz Árpáddal és Máraival emlékeztek 56-ra a szarvasiak

Az időkút