in , ,

Irodalmi érték a Romkocsmában, ezúttal Örkény

Benkő Géza

Szombaton este a Cervinus Teátrum a Romkocsmában – amely zsúfolásig megtelt – Bereményi Géza és Mácsai Pál szerkesztésében „Azt meséld el, Pista” címmel Örkény István írásaiból, elbeszéléseiből készült monodrámáját láthatta a közönség, Benkő Géza tolmácsolásában.

Az est Örkény egypercessel kezdődött – „A színész halála” című írással. Ezután következett a monodráma, amelyek Örkény István egyes szám első személyben készült írásaiból – novellák, interjúk, publikálatlan levelek, családban, barátok között elhangzott, megőrzött magnófelvételekből – állított össze Mácsai Pál és Bereményi Géza. Az előadás estjének alapját egy 1992-ben az Irodalmi Múzeum felkérésére rendezett előadás adta, ahol Örkény szövegeit Mensáros László, Bálint András és Mácsai Pál olvasta fel. A fogadtatás indította el a színész – rendezőt, hogy Bereményi Gézával közösen állítsák össze Örkény István életéről szóló monodrámát – ahogy Mácsai Pál mondja a műfaj: mesélés, – hiszen maga Örkény István mesél életéről. A bemutató 1996-ban volt, de azóta is töretlen sikerrel megy – jelenleg is. Könyv formájában 2009-ben jelent meg.

Nagy várakozással tekintettem az est elé, mert a könyvet olvastam, de Mácsai Pál előadását nem láttam. Az előadás alatt Benkő Géza nevettetett és elgondolkodtatott Örkény István szavaival, szívbemarkolóan.

Örkény élete nem volt könnyű, 1912-ben egy jómódú zsidó polgári család gyermekeként született, apja neves gyógyszerész volt. A Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd a Műegyetemen gyógyszerész-, (1934) pár évvel később vegyészmérnöki (1941) diplomát szerzett. Közben írogatott, de jött a háború és a munkaszolgálat, majd öt év hadifogság következett. Hazatérte után hitt a rendszerben, majd csalódott. A hatalom 57-ben betiltotta. A némaságra ítélt évek alatt találta meg hangját, amikor úgy írhatott, ahogy akart, nem kellett mérlegelni szavait, mondatait. Írásaiban megteremtette a groteszk humort, az egyperces novella műfaját, amin sírni kéne, mégis nevetünk.

Szombaton este az életét mesélte el „Pista”, azaz Örkény István egyes szám első személyben, aki tolmácsolta a közönség számára, az Benkő Géza volt. „Humorban nem ismerek tréfát” vallotta Karinthy Frigyes, ami Benkő Géza hitvallása is. Az Örkény monológ – az élete – nem habkönnyű, a történeten sokszor sírni kéne, elképedni, megborzongani, mégis humoros. Benkő Géza hitelesen mesélte el Örkény történeteit, úgy éreztem az előadás alatt Örkény itt van és meséli saját történetét, a közönség pedig sírva nevet meséin. Benkő Géza ismét bebizonyította, hogy el tudja bűvölni nézőit, és tud gondolatokat ébreszteni humorosan is, mert az előadás mondatai nem hagyják nyugton a nézőket a befejezés után sem.

A következő estre novemberben kerül sor.

A fotókat Varga Viktor készítette.

Vélemény, hozzászólás?

Bokacsattogtató döntetlen Szentandráson

Szemétszedési akciót szervezett a roma önkormányzat