in , ,

Szemétszedési akciót szervezett a roma önkormányzat

– Úgy gondoljuk, hogy minden tavasszal és ősszel szeretnénk megrendezni a szemétszedési akciónkat ott, ahol a KOMÉP ad nekünk területet. Most a Liliom utca és a vasúti töltés közötti részt jelölték ki nekünk. Az ötlet egy megbeszélésen fogalmazódott meg, amit a városszépítő egyesület, ill. annak a vezetője, Váradiné Lászlóné szervezett, és amin több civil szervezet is részt vett. Az ő tolmácsolásukban lett elmondva, hogy ha nagyobb roma rendezvények vannak, mint pl. a temetés, akkor résztvevők nem szedik össze maguk után a szemetet. Mi, a roma önkormányzat ezt nem tudjuk kontrollálni, vagy ellenőrizni. Ezt kompenzálandó találtuk ki a szemétszedési akciót, hogy ezzel a gyerekeket egy környezet-tudatosabb életvitelre neveljük, hogy ne el, hanem kukába dobja a szemetet, ha nincs kuka, akkor rakja be a zsebébe, otthon pedig szelektíven gyűjtse a hulladékot. Mi ezt szeretnénk bennük erősíteni ezzel az akcióval – mondta Romhányi Tiborné Erika a Szarvas Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata elnökhelyettese.

Az első alkalomra mintegy 20 főt vártak a szervezők. A kis csapat egészen meglepő dolgokat talált a töltés melletti árokban, köztük nagyobb dolgokat is, ami felvetette a kérdést, hogy miért éri meg az erőfeszítést, hogy olyan messzire elvinni, ahelyett, hogy egy lomtalanítás alkalmával kitenné a ház elé az utcára. Az meg aztán tényleg különös, hogy pont a tiltó tábla alá halmozzák fel a szemetet, mintha a “tilos” szó értelmezésével lenne baj.

– Azzal, hogy kisgyerekeket a szüleikkel együtt vontuk be az akcióba, azt szeretnénk elérni, arra nevelni, hogy a saját környezetét mindenki tartsa tisztán, hogyha látnak szemetet, vegyék fel, takarítsák fel – erősítette meg az Erika által elmondottakat Rostás Zsolt, Szenátor, Szarvas Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke is. – Ezt a területet a KOMÉP-től kaptuk meg. Legközelebb talán a város másik végén, vagy a közepén jelölnek ki, esetleg ha kelleni fog a városnak besegíteni annak tisztán tartásába, akkor állunk rendelkezésére – jelentette ki Rostás Zsolt.

A szemét szépen gyűlt az út mellett, amit három kipányvázott szamár figyelt érdeklődve. Akik vették a fáradságot és eljöttek, őket az Arató Pál utcai közösségi házban egy kis szendviccsel, üdítővel megvendégelték.

Vélemény, hozzászólás?

Irodalmi érték a Romkocsmában, ezúttal Örkény

Ismerd meg gyökereidet! – Szlovákiában jártak a trefortosok