in ,

Bűnmegelőzési tanácsok az emlékezés napjaira

Október utolsó és november első napjaiban elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Sajnos vannak, akik ezt az alkalmat használják fel arra, hogy másokat megkárosítsanak. Ezért kérjük, hogy fogadják meg tanácsainkat!

A síremlékek látogatásakor pénzt csak annyit vigyenek magukkal, amennyire a virágok, mécsesek megvásárlásához, vagy az utazáshoz szükségük van. Ha bankkártyáikat nem szeretnék használni, akkor hagyják otthon. Sokan a sírok gondozása közben a földre, vagy sírkövekre teszik le táskáikat, melyeket aztán – például arra az időre, míg elmennek vízért – őrizetlenül hagynak. Az is gyakran előfordul, hogy a sírkertekbe érkezők a leparkolt autókban hagyják értékeiket. Az üléseken, kalaptartón, műszerfalon felejtett telefonok, kézitáskák kívülről is jól láthatóak, így a rossz szándékkal nézelődők hamar felfigyelnek ezekre a tárgyakra. A leállított, lezárt autóban ezért lehetőség szerint ne hagyjanak táskát, iratot, értéket. Ha semmiképpen nem tudják magukkal vinni, akkor se a temető parkolójában, hanem még otthon, elindulás előtt pakolják be ezeket a csomagtartóba. Járműveiket, amennyiben erre lehetőség van, jól megvilágított helyen állítsák le, és minden ajtót zárjanak be. Kerékpárjaikat is lakatolják le, és a kormányon, illetve a kosarakban ne hagyjanak semmit. Ha autóbusszal, vagy egyéb tömegközlekedési eszközzel utaznak, ügyeljenek arra, hogy kézi-, illetve válltáskájuk ne maradjon nyitva, és a könnyen hozzáférhető zsebeikből se tudjanak semmit kivenni.

A rendőrkapitányságok felveszik a kapcsolatot a temetők gondnokaival, üzemletetőivel, valamint a polgárőrökkel és a közterület felügyelőkkel. A sírkertekbe a forgalmasabb időszakokra állandó jelenlétet, illetve visszatérő ellenőrzéseket szerveznek. A megyében egyik temető környékén sem lesz forgalomkorlátozás, de amennyiben szükséges, a rendőrök segítik a gyalogosok és járművezetők közlekedését.

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
2015. október 28. 16:58

Keserédes évzáró a szentandrási kajakosoknál

A tajvani nagykövet látogatást tett a Hungaro-food 2009 szentandrási telephelyén