in ,

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt őrizetben

A rendőrök Szarvason elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint marihuánát adott el. A nyomozók az autójában és a lakásában is találtak kábítószergyanús anyagokat, valamint több millió forintot is lefoglaltak tőle.

A Szarvasi Rendőrkapitányság 2015. november 4-én őrizetbe vett egy szarvasi férfit. A 23 éves szarvasi N. Richárd a nyomozás eddigi adatai alapján kábítószerrel kereskedett, elfogását megelőzően egyik békésszentandrási ismerősének adott el két adagot az elmondása szerint általa termelt és szárított növényből. A vevőnek 17 óra körüli időben szarvasi munkahelyére vitte a kábítószergyanús anyagot. Miután az anyagért kért összeget megkapta, nem jutott messzire. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság „Körös” Közterületi Támogató Alosztályának és Felderítő Osztályának rendőrei, valamint a Szarvasi Rendőrkapitányság nyomozói a helyszín közelében elfogták és autójában, valamint a ruhájába rejtve több csomag kábítószergyanús anyagot találtak. Az elfogást követően a férfi lakásán is házkutatást tartottak a rendőrök, ahol zöld növényi törmeléket és több millió forintot foglaltak le. A nyomozás eddigi adatai alapján a gyanúsított 2015. november 4-én 14 óra körüli időben egy szarvasi férfinak is adott el marihuánát.

A 23 éves N. Richárdot a Szarvasi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette. A rendőrség vizsgálja, hogy a férfi pontosan hány fogyasztónak értékesített tiltott tudatmódosító szereket.

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
2015. november 5. 14:11

Vélemény, hozzászólás?

Ismét a székelyeseké a Székely Kupa

A boldogság kék madara a Cervinusban